A jó sosem természetes. Iszonyatosan kemény meló!
Mire volna valóban szüksége? Egyetlen módon derítheted ki. Figyelj! Ezúttal ne magadra. Csakis rá! Csak légy ott. Hallgasd végig anélkül, hogy három mondat után válaszokat gyártanál. Akard érteni őt! Mindegy mit csinál, hisztizik, sír, veszekszik, hibáztat, csupán a saját nyomorúságáról ad tanúbizonyságot. Ahogyan te is, ha erre reagálva ugyanezt teszed. Azért szegődtél mellé, hogy szeresd, hogy megnyugtasd, minden rendben van. Vagy élvezed, hogy kritizálod és folyton sárba tiprod? Csakis akkor lesz képes tegnapi önmagánál jobbá válni, ha elfogadod.
Ilyenkor kapcsolódtok. Hálás, mert nem akaratod átnevelni, bebizonyítani mennyire buta, te megérted. Tudom, hogy tanácsaiddal segíteni akarsz, de nem kell! Ha szereted, azt add neki, amire szüksége van! A figyelmedet, az idődet, a támogatásodat, de legfőképp a nyugalmad. Ne harcolj egy férfival és ne rendelődj alá egy nőnek, mert mindketten szenvedni fogtok.
A nő az érzés, a férfi az érzelmi kuszaságok nélküli könnyed hozzáállás, a döntés maga. Csakúgy, mint a táncban, vezeti a nőt. Te csak tartsd meg, tereld a mindkettőtök számára legjobb felé. És kérlek, ne bagatellizáld el, mert ez a nagy feladat a nemek háborújában, amit csakis békével lehet megnyerni. Ha szeretsz valakit, ismered minden hibáját, legféltettebb, legrejtettebb titkait, ami mégsem riaszt el tőle, sőt csak még jobban szereted. Mert nem a tökéletességre vágysz, hanem rá. Nőként akkor leszek szerelmes, ha egy férfi lenyűgöz kedvességével, intelligenciájával, tekintélyével.
Önmagunk meghaladása a feladat, nem a harc…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez