A kór neve: Egyedülálló
Miért teljesen elképzelhetetlen az, hogy mondjuk én jól érzem magam így jelenlegi állapotomban? Nem sírok otthon minden nap a párnámba magányomban és nem Tinderezek vadul férjet hajkurászva. Egyszerűen csak jól el vagyok így és még csak nem is túl hosszú ideje. Az el sem képzelhető, hogy mondjuk kemény hónapok kellettek ahhoz, hogy eljussak ide, hogy mondjuk nem feltétlenül volt könnyű túljutni a legutóbbi páromon, akivel legkevésbé se illettünk össze. Amit belátni szintén nem volt egyszerű és meghozni a döntést se volt az. De ezt például szintén nem lenne szükséges az orrára kötnöm Etus néninek a sarki boltból, csak szimplán tiszteletben lehetne tartani a másik magánszféráját.
Miért baj az, hogy egyedül is egész lehetek? Szerintem ez az egészséges. Nyilván én is vágyok magam mellé valakire, de nem bárkire! Nem véletlenül vagyok egyedülálló. Azért, mert most már többé nem szeretnék belemenni „csak úgy” egy kapcsolatba, csak azért, hogy ne mutogassanak rám ujjal. Épp, hogy elkezdtem az életem, lediplomáztam, kinyílt számomra a világ, új munkahelyen kezdtem. Miért ne élvezhetném kicsit a sikereim? Szeretnék kicsit azokra a dolgokra fókuszálni, amikre van ráhatásom. Hiszen, hogy mikor találkozok az Igazival azt nem igazán én döntöm el. Főképp a pandémia alatt, a kijárási tilalom következtében erősen megnehezült az esély, hogy bárki újjal ismerkedjek meg. Minden zárva van, az arcom nagy részét maszk mögé kell rejtenem, a hideg miatt úgy nézek ki, mint aki az északi sarkra indult a Mikuláshoz. Nem egészen ideális a helyzet egy új kapcsolat létrehozásához. Ha mégis csak valami szerencse folytán belebotlok, akkor persze én leszek a legboldogabb ember. Addig is viszont jó lenne, ha lógva hagynának és nem kéne állandóan magyarázkodnom, hogy miért nincs ez másképp.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez