A szó, amit kimondani is nehéz - A bocsánat szó ereje
Mert a mai, felszínes Világban az emberek nagy részének a bocsánat szó igazából csak felületes helyzetkezelés, míg az emberek másik része pedig képes haragot tartani egy életen át, ahelyett, hogy kimondaná: Igazad van! Ne haragudj!
Érdekes kettősség ez, amely óriási szakadékot képes szülni az emberek között. Míg vannak, akik egész életük során alázatosak, és bocsánatért esedeznek, addig vannak olyanok is, akik olyannyira felsőbbrendűnek érzik magukat, hogy tulajdonképpen sosem érezték szükségét annak, hogy bocsánatot kérjenek. Általában ez a két ellentét abszurd módon vonzza egymást, de ennek az ok-okozati összefüggései már egy másik témakör boncolgatását kívánná.
Sajnos, eddigi tapasztalataim szerint rendkívül kevés az a réteg, aki valóban belátja, hogy hibázott, és még kevesebb az a réteg, akinek fontosabb a szeretet és a harmónia a büszkeségénél. Mindenki rohan, látszat kapcsolatokat tart fent, mert azokban nem kell úgy jelen lennie, hogy valóban tisztában van önmagával, így nincs szüksége arra sem, hogy igazán értékelje a kimondott szavainak a súlyát, tartalmát, következményeit. Nem kell bocsánatot kérnie úgy, hogy felelősséget is vállaljon.
Természetesen, vannak azok a fájdalmak, tettek, amiket képtelenség helyrehozni akkor is, ha ezen szavak mögött valódi megbánás rejlik. De a saját bőrömön tapasztaltakból tudom, hogy a legnagyobb pofonokat is könnyebb feldolgozni, ha tudjuk, az adott illető valóban bánja amit tett, és tanult is belőle. Lehet, hogy megbocsájtani sosem tudjuk neki, de a saját lelki egyensúlyunk mindenképp közelebbinek tűnik, ha ott van a tudat, hogy a szenvedésünk nem volt hiába. Annak tudatában, hogy valaki életében egy lecke voltunk, talán könnyebb feldolgozni az elszenvedett fájdalmat is.
Az életünk során megszámlálhatatlan emberrel, impulzussal, ismeretlen helyzettel és érzéssel találkozunk. Lesznek, akiknek köszönhetően megtanulunk túlélni, és azt is kijelenthetem, hogy lesz olyan, amikor úgy kell megbocsájtanod, hogy sosem kértek bocsánatot. A legfontosabb viszont – véleményem szerint – az, hogy sose felejts el, a bocsánatkérésnek mekkora ereje van. A bocsánatkérés képessége erő, nem pedig gyengeség. Az „ igazad van! „ szavak bár rávilágítanak arra, hogy hibáztál, de hozzásegítenek ahhoz, hogy felismerd azt, amiben fejlődnöd kell.
A bocsánat szó ereje képes gyógyítani, vigasztalni, vagy épp fejleszteni a saját önismeretünket.
A bocsánat szó kimondása életeket, kapcsolatokat, sorsokat terelhet a helyes mederbe.
Persze csak akkor, ha kellően bölcs és érett vagy hozzá. Ha megértél arra, hogy felelősséggel mondd, és fogadd a bocsánatot.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez