Az igazi dolce vita - Nápoly, Capri
Tudod miben más ez a pizza Perla? – teszem fel a költői kérdést Perlának. - Miben? - Ebben ott van az Élet. Sok évnyi örömteli élmény összegződik most bennem. Jó pár éve szeretem már, és keresem is az örömteli dolgokat, legyen az íz, ima, vagy szerelem… Voltak kiemelkedő élményeim, de itt, ebben a Margarita pizzában, helyére került bennem valami. Talán az egyszerűsége okán, hogy nincsen benne semmi erőlködés, sznobság, pénz, kiváltág és bonyolultság. Tészta, sajt, paradicsom, bazsalikom. És Íz, íz és íz. Az ízben pedig az élet. Hogy mi az Élet? Nem tudom, vagyis tudom. Élet, pizza, ez a pizza, ez a pillanat. A Pillanat. A Jelenlét.
Az alapanyag – mondja Perla. – Itt minden helyi és jó minőségű alapanyagból készül. Hát igen… Kicsit elmélkedünk még azon, hogy miért nem szeretünk a multinál bevásárolni, és Perla elmeséli, hogy Giovanni mennyire nem akart semmit sem kezdeni a műanyagba csomagolt sajtokkal, mígnem Perla az utca kis boltjaiba kezdett járni, szeletelt felvágottért meg sajtért…A Margarita után Perla utamra bocsát. Egyedül maradok a Spanyol Negyeddel. Andalgok, lélegzem, és ahogy esteledik, belehallgatok a gitár muzsikákba is, ami a teraszokon szól. Később lesétálok a tengerpartra is. Szerelmesek sétálnak, ölelkeznek és fotózkodnak. A tengerparti éttermekből édes dallamok szűrődnek fel hozzám. Egész későig andalgok, miközben Nápoly szerelmesen átölel. Egyedül járok, mégsem érzem magam magányosan. Az öröm és a szerelem univerzális, ott lüktet mindenben, mindannyiunkban. Nyitott szívvel sétálok a tengerparti éjszakában, és érzem, hogy látva vagyok az itteni férfiak tekintetének tükrében. Nincsen ebben a „megnézettségben” semmi tolakodó, semmi sértő vagy veszélyes. Sokkal inkább azt érzem, hogy látva vagyok. Látva vagyok érett női szépségben, és értékelve is vagyok ebben. Ahol nincsen szégyen, ahol nyitott, tiszta szívek találkoznak, az tápláló és gazdagító. Lehet, hogy nem egy nagybetűs Kaland, lehet, csak egy pillantás, de érzem, hogy mindketten többek leszünk általa. Azt hiszem, ez a nagybetűs Flört, szavak nélkül, a pillantások igaz erejébe ágyazva. Ez a ragyogás, ez a kölcsönös értékeltség kortalan és határtalan. Ez a tiszta lehetségesség birodalma, ahova az igaz Nők és Férfiak kaphatnak meghívást. Nem akarunk elvenni, sem kisajátítani semmit. Egyszerűen csak oda adjuk magunkat a Pillanatnak, és részt merünk vállalni egy hamisságok nélküli, tét nélküli játékban. Olyan ez, mint egy hálaadás az Élet lüktető, spontán, örökkön változó oltárán. Ez a nagybetűs Flört – gondolom. De túlgondolni sem szeretném, egyszerűen csak részt venni benne, és átadni magam neki, az Életbe szerelmesen.
Izgalommal gondolok a holnapra, hiszen Caprira megyünk. Reggel nyolcra beszéltük meg a találkozót Perlával Beverellonál, ott, ahol elsőként a busz landolt. Akkor megmutatta azt a kávézót, ahol holnap reggel találkozni fogunk.
Az Élet gazdag, nagylelkű – gondolom.
Hazafelé még iszom egy jéghideg habzó bort a Nápolyi Negyed egyik teraszán. A felszolgáló férfi észrevétlen figyel a háttérből. Lesi minden rezdülésem, anélkül, hogy megzavarná extatikus merengésem. Észrevétlen táncol körbe: hol tölt, hol tüzet ad, hol hoz még egy pohárral. Figyel a háttérből, érzem, és jól esik mindez. Arra gondolok, vajon ezt a fajta férfi jelenlétet tanítja valaki? Vagy egyszerűen csak beszívják az anyatejjel, a családi vállalkozások, a minden napi élet hozadékaként? Nem tudom, de most nem is igazán akarom megérteni. Egyszerűen csak élvezem, hogy mint egy body guard, testőr a háttérben figyel rám valaki, és könnyedén leköveti minden rezdülésem és kívánságom…
Boldog részegültségben, az élet szerelemesen hangos vibrálásában érek vissza a szállásomra. Elveszek a lépcsőházak labirintusában, mire a portás siet a segítségemre. Még hangosabban, és egyes szavakat többször elismételve próbálja elmagyarázni nekem, persze olaszul, amit egyelőre még nem értek, hogy merre kell mennem. Mindezt cinkosan mosolyogva, végtelenül megértőn és türelmesen. Azért a huncutság sem hiányozhat a szeme csillogásából. Nagyon furcsa lénynek tűnhetek neki. Egyedül, csinosan öltözve jövök, megyek, pedig alig pár órája érkeztem csak meg Nápolyba. Ahogy felfelé indulok, a lépcsőn még mindig érzem a tekintetét, de még határozottabban a baráti támogatást és figyelmet. Kicsit nehéz egybe olvasztani a barátságot és a flörtöt. De úgy látszik, Nápolyban természetesen megfér ez a kettő egymás mellett. Rá számíthatok, ha elkavarodnék itt bármiben…- summázom magamban. - Egy őrangyal.
Az apartman főbejáratát egy eddig még nem látott olasz férfi nyitja ki. Szégyenlősség mögé rejtett kíváncsisággal köszön, majd pár udvarias mondatot váltunk. Mikor megérkeztem lecsekkoltam a mini báromat, és láttam, hogy prosacco helyett sör van behűtve. Most megragadom a lehetőséget és prosecco után érdeklődöm, pedig már érzem, eleget ittam az este folyamán…
Készségesen hoz egy kis üveggel. Úgy érzem, még jó lenne egy kicsit beszélgetni vele, így hát meginvitálom a kis teraszra. Kiülünk. A meleg éjszakában még a tengert is látni, finom kékségben ring a hátunk mögött. Előveszem a kis szivarkámat, tüzet ad. A prosecco meleg, de örülök, hogy lett egy beszélgető társam.
Igyekszem feloldani a szégyenlős zavartságát, ami még mindig ott lebeg körülöttünk. Nem akarok rámenős lenni, de mivel az angolom erősebb az övénél, nálam van az irányítás.
Annyit azért el tud mondani, hogy most a reptérre kell mennie, elhoznia egy vendéget, de később, ha nem leszek túl fáradt, szívesen folytatja a beszélgetést. Nagyon szívesen tölteném vele az éjszakám, de hirtelen arra gondolok, holnap hamar a kikötőbe kéne érnem, hiszen a Capriba tartó komp és Perla már várni fog.
Persze lehet, hogy nem ez volt a valódi ok, amiért nemet mondtam a kései visszatérésére… Lehet, hogy még időre van szükségem –gondolom tovább… De végül mihez is? –teszem fel a költői kérdést. Nem akarom provokálni, sem terápiázni magam. Bármennyire is csábító ez a franciaágy, hiába nézte meg a házigazda férfi is (és milyen helyes is volt, istenem!), mégis nemet mondtam, és tiszteletben tartom a döntésem. Ágyba zuhanok, barátkozom a dudaszimfóniával… Nem sikerül. Végül behajtom a spalettákat. Így jobb – gondolom – és gyorsan álomba zuhanok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez