Dolgok, amiket jobb lett volna, ha előbb megértek az élettel kapcsolatban
Az élet a mostban létezik, nem a tegnapban, nem a holnapban, és nem is a jövő hétben
Elgondolkodtunk már azon, hogy az életünknek, ami éppen most is zajlik, hány pillanatáról mondtunk már le, amikor a múltban ragadva hánykolódtunk, vagy a jövő miatt tépelődtünk? Volt értelme, előre vittek minket ezek a percek, amiket rááldoztunk az életünkből? Ezeket a perceket elfecséreltük. Mondjuk ki egy percre hangosan magunkban, hogy ennek a jelentőségét igazán áterezzük. Elvesztegettük, ennyivel kevesebb maradt már hátra, hogy éljünk is.
Amikor éppen zajlik körülöttünk az élet, amiben résztvehetünk, amiben jelen lehetünk, hogy azt valóságos tartalommal töltsük meg, akkor sokszor gondolatban, a figyelmünket elpazaroljuk. Olyan dolgokra, amik már megtörténtek, már nem léteznek, csak a fejünkben. Vagy, már előre olyan dolog miatt aggódunk, ami még nincs, amivel ráérnénk majd akkor foglalkozni, amikor a jelenünk lesz. Feláldozzuk a soha vissza nem térő értékes perceinket, amiket most formálhatunk, amivel most gazdagodhatunk, töltődhetünk, olyan gondolatokért, amin már nem tudunk változtatni, vagy még nem kell vele foglalkozunk mert nem aktuális.
Így dobjuk el újra és újra azt a pillanatot magunktól, az egyetlent, ami létező, ami valóságos,ami van, a jelent. Ördögi kör, amiből fel kell ébrednünk, ha nem akarunk az egész életünkről lemaradni. Éld az életedet, és ne vesztegesd el. Ne a múltadtól menekülj és ne a jövőt kergesd, amit így sosem fogsz elérni, hiszen azt csak is a jelenünkkel teremtjük. Ne ezt a körforgást teremtsd meg újra és újra. Nem tudunk teljes élményt szerezni, ha a testünk itt van, az elménk meg nem létező helyeken kószál.
Az aktuális célok nem a végcélok, mindig van tovább
Ahogyan változunk, úgy változhatnak a céljaink is. Lehet, hogy pár éve még szerettél volna egyetemre járni, szeretted azt a szakot amire jársz, valóságon alapuló terveid voltak vele, céljaid, de időközben változtál, és már más érdekel. Ez teljesen rendben van! Amit megszereztél már, az sosem vész kárba, nem volt hiába, nem tudhatod, mikor veheted még hasznát. Az sem hiba, hogy közben új vágyak születtek meg benned, új célok hívnak. Akkor hibázol, ha ezekért nem mersz elindulni, mert kifogásokat gyártasz, és lefékezed magad. Honnan tudod, hogy nem így kellett lennie?
Nem értelmetlen egy út sem, valahová mindig elvezetnek és nem baj, hogy közben rajzolódik ki a nagy egész, az út vége, ahová valóban megakartál érkezni. A különböző utak átfedésben segítik egymást, mind értünk vannak, a mi sajátos útjelzőink. Ha kihagytad volna életednek valamelyik állomását, akkor nem lennél szegényebb? Lehet, hogy akkor nem is tudnád, hogy valójában mire vágysz. Minden tapasztalatnak van értelme még akkor is, ha most még nem érted mi az. Amikor szükséges lesz, úgyis megtudod. Néha állj meg, és kérdezd meg magadtól, hogy az irány ahová tartasz, még mindig aktuális számodra, vagy valójában már teljesen új kikötőbe eveznél?
A kapcsolatok, és a saját képességeidbe vetett hited fontosabb, mint a papír
Hány olyan iskolázatlan ember van a nagy világban, akik papírok nélkül is sok dolgot letettek az asztalra, vagy hány olyan, aki teljesen más területen tevékenykedett, mint amiben végül megtalálta önmagát? És hány olyan van, aki több diplomával sem tudta megtapasztalni, elérni az életében az igazi boldogságot? Nem a bizonyítványodtól leszel értékes ember, sem az anyagi hátteredtől, hanem attól, amit képviselsz.
Ha megfelelő önismerettel rendelkezel, ha hiszel magadban, akkor az életben bármit elérhetsz. Ebben az esetben, az élet az utadba fogja sodorni azokat a helyzeteket, azokat az embereket, akik mellett növekedhetsz, tanulhatsz és a legtöbbet ki tudod majd hozni önmagadból. Ha bízol az életedben, nyert ügyed van, bármibe is fogsz. Ez nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell cselekednünk. Ellenkezőleg, nekünk is meg kell tennünk azokat a lépéseket, amikre képesünk vagyunk, hogy elérjük az álmainkat.
Az elfogadásban van a kulcs
Az egyik legfontosabb dolog, amire az élet megtanított, az az elfogadás. Nem csak a saját életemmel kapcsolatban, hanem másokkal szemben is. Én nem járok mások cipőjében, ahogy ők sem az én cipőmben. Mindenkinek megvan a saját keresztje - szoktam mondani. Nem tehetem meg, hogy ítélkezem, vagy jobban tudom, hogy másoknak mi lenne a jó, és köszönöm szépen, más se tudja jobban, hogy nekem mi lenne a jó. Hiszen mindannyiunknak egyéni sorsa, egyéni hozott mintái, sebei vannak, amik sokszor a cselekedeteinket is befolyásolják. Ezeket csak mi dolgozhatjuk fel a saját fejlődési ütemünkben, mi gyógyíthatjuk meg őket, de az elfogadásunkkal segíthetjük ezt a folyamatot meggyorsítani mind a saját, és mások életében is. Ellenben nincs jogom, nem vehetem el ezt a tapasztalatot mástól.
Az elfogadás az életünk legnagyobb adománya és feloldozója lehet a nehéz pillanatokban. Rájöttem, hogy amikor nem harcolok az ellen, ami éppen van, nem utasítom el az életemet, hanem elfogadásba kerülök vele, akkor harmonikusabbá válik körülöttem minden, és akkor a megoldás is meg tud érkezni.
Elfogadni másokat, beleérzőbb, megértőbb lenni mások tetteivel kapcsolatban, azzal nem csak békét teremtek a saját életemben, hanem másokat is felemelhetek. Egy önmagát kereső, eltévedt ember számára, igazi támogatás szerintem az lehet, amikor akkor is hiszünk benne, amikor ő már lemondott önmagáról. A szeretet nem ítélkezikés nem vádaskodik, a minket ért sérelmek csak az elménknek fájdalmas. Egy ember cselekedete az ő hozott történetéből fakad, róla szól, az erre adott reakcióink meg rólunk. A korábbiért ő a felelős, nem az én dolgom ezzel foglalkozni vagy ítéletet alkotni róla, az utóbbival van nekem dolgom, és ehhez minden bennem van, hogy változtassak rajta, ha nem tetszik.
Instagram ITT
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez