Ennyi nekem már nem elég
Egyszerűen megdőltek a falak, amik eddig bástyaként álltak, és már nincsenek félmegoldások. Mert a félmegoldások sajnos fényév távolságra vannak attól, amit mi a mai fejünkkel boldogságnak nevezünk.
Mert elérkezett az a pillanat, amikor már fixen ki tudjuk mondani saját magunknak azt, hogy már nem tudnánk odaadni a szerelmünket a régi párunknak, viszont annak sem, aki most itt van olykor velünk, de csak félgőzzel. A félgőz már kevés. A talán már nem elég. Ahogyan az ígéretek sem, és a szép szavak. Azok a szavak, amelyek mögött tettek még nem állnak. És bármennyire is kiábrándítóan hangzik, de ilyenkor jön el az a pont, hogy tudatosul bennünk, hogy még el sem kezdődött, de máris vége. Mert már nem akarunk azok lenni, akik magányosan fekszenek le esténként, annak ellenére, hogy van valakijük. Nem akarunk azok lenni, akik örökké csak várnak.
Hiszen, ha az érzés nincs meg, akkor a másik sincs meg. Az érzés pedig abból tud táplálkozni, ha nem hagyják kiszáradni. Ha nem egyoldalúan kell erőlködnünk azon, hogy a dolog beinduljon. Ugyanis egy kéz nem tapsol, és így is túl sok volt már a fájdalmas csalódás a régmúltban. Egyértelművé válik, hogy minden változik. A baj csak az, hogy ha nem együtt változunk, akkor hiába az egész…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez