Érezni akartalak
De az ismerős forgatókönyv új fejezetet nyitott. Ismét forog velem a világ, kavarognak bennem az érzések. Hevesen ver a szívem. Egy igaz szóért kalimpál, miközben érted dobog, ritmusra. És mantraként mondogatja: „Együtt jobb lett volna. Csak mi lettünk volna.”
A szertefoszlott vágyálmok tengerében lubickolok. Eleinte ellenálltam, fuldokoltam a feltételes módban (is), aztán megtanultam úszni – az árral. Veled: a hamis ígéreteiddel, a ki nem mondott érzéseiddel és múltad terheivel.
Ugyanis teherként zúdultak rám a kételyekkel teli múltad darabkái, lomjai. Hiába biztosítottalak arról, számíthatsz rám, és hű társadként támogatlak, te meg sem hallottál. Nem hagytad, hogy együtt átlépjünk az akadályokon, inkább magadba fojtottad. A fájdalmaidat, a bizonytalanságot, a féltve őrzött kételyeidet. Egyre erősebben és erősebben, fogcsikorgatva ragaszkodtál hozzájuk. Jobban, mint hozzám.
Így a szívemet egyik pillanatról a másikra megtöltötted bizalmatlansággal. Majd amikor elindítottál egy visszafordíthatatlan folyamatot, kiléptél az életemből. Csendesen.
És még azt sem kérdezted meg, a lubickolásom során találtam-e valamit legmélyen, a felszín alatt.
Mert a szíved mélyén tudod rá a választ...
Minket.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez