Hol helyezkednek el a Nők a zeneiparban? Palya Bea és Mari Kalkun koncertbeszámoló ötvözve a női sztereotípiákkal
Ezzel nem felmenteni szeretném az erős nárcizmussal felruházott személyiségeket, hanem inkább rámutatni arra, hogy minden viselkedés, tulajdonság, hozzáállás mögött áll valami mélyebb jelentés: hogy senki sem lesz csak úgy hirtelen valamilyen, hanem a környezet, a vele történő helyzetek alakítják ki benne azt, amilyenné idővel éppen válik a személyisége. Hogy bár nem lehet és nem szabad mindent a neveltetéssel, a múltbeli dolgokkal megmagyarázni, de azért igenis érdemes - és kell is - figyelni rájuk.
Palya Bea koncertjei pedig olyanok, mint egy ember-, és önismereti utazás. Kérdések, feltevések, feldolgozások, feldolgozatlanságok, tényszerűségek, bántások, bénítások, csalódások, boldogság, beismerések vannak. Egy hétköznapi emberi lény, egy női emberi lény látlelete. Vajon ezért a sok megfogott érzelemért veszélyesebb és kevesebb a (jó) női előadó a zeneiparban? Mert ha egy Női előadóművész tisztában van önmagával, az erősségeivel, a gyengeségeivel és a hiányaival együtt, és úgy áll ki a színpadra, mint egy lemeztelenített vászon, ami semmit sem hallgat el, akkor se, ha nem lesz jó a visszhang, amit kap majd, akkor ennek a személyiségnek ott lesz az az energia, amit ősenergiának is nevezünk.
(photo credit: Veres Anita)
Van dala, ami az exeknek szól, van, amit a válása kapcsán írt a mára már exférjének, és van olyan is, ahol saját magának mond igent. Ahol önmagával házasodik meg, azzal az új énjével, amivé sikerült válnia… Szabadon. Mert az összes dalban ott van a remény és a szabadság édes kettőse, akkor is, ha éppen a legnagyobb mélységről ír. Alázatos, és mégis tudja mit akar, nem félve hallatni a hangját, amikor rátalál. A saját, belső hangunkra való rátalálás pedig minden egyes embernek rögös út, de hát a jelentős dolgokat, a maradandót sosem adják ingyen és könnyen és fájdalommentesen, nem igaz? Ami hosszútávon is az utunkat jelzi, vagy éppen pozitívabb hatással van ránk, azért mindig is jobban meg kell küzdeni.
Emlékszem, amikor 2017-ben az Everness fesztiválon mentem el az éppen akkor fellépő Palya Bea koncertre, s máig emlékszem arra és azokra az érzésekre, amit ott és akkor éreztem, illetve azokra az érzésekre, amik lejöttek a színpadról. Mintha az ember felébredne, elkezdene felébredni a saját maga által kialakított valóságából, vagy abból a szerepből, amibe az akkori körülvett környezet akár tudat alatt, de beskatulyázta, beterelte őt. Mintha meglátnánk a bezárt ketrecet, s mivel sikitani, ordítani nem lehet, így veszett módon próbálunk kitörni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez