Kiáltvány a magyar borért

Miért véli úgy, hogy a borászatot kiemelt mezőgazdasági ágazatként kell kezelni?
A bor nagy adománya, hogy közösséget szervez maga köré. Voltaképp ez adja lényegét. És ezért van nagyon fontos társadalmi, sőt lélektani szerepe. Látja, máris eltérünk a mezőgazdaság fogalmától. Tudomásul kell venni, hogy a bor nem pusztán termék, a borászat nem csak egy mezőgazdasági ágazat, hanem olyan spirituális tartalmakat is hordozó alkotó, teremtő tevékenység, mely képes meghatározni egy ország arculatát, hangulatát. Kihat a turizmus egészére, hiszen aki bort kóstol, pincét látogat, az valahol megszáll, étkezik, megnéz egy kiállítást, esetleg színielőadást, és így tovább. És ebből máris világos, hogy a borászat egy szervesen összefüggő összetett rendszer központi ágazata. Azt se felejtsük el, hogy a borászat a vidéki táj látványa szempontjából is jelentős. Nem mindegy, hogy az utazó gondosan művelt, rendezett szőlőültetvényeket lát, vagy elhanyagolt, gazos hegyoldalakat.

A 12 pont a következő évtizedek borászati programja?
Nem venném magamnak a bátorságot, hogy programot hirdessek, elvégre nem vagyok politikus. Érdekes, hogy ahányan olvassák, annyiféleképp értelmezhető: valakinek tanácsok gyűjteménye, mások segélykiáltásnak érzik, s akadnak, akik az állammal folytatandó szakmai párbeszéd kezdeményező lépését látják benne. Lehet, hogy e beszélgetés végére újabb értelmezés kristályosodik ki, hiszen bennem is folyamatosan alakul, érlelődik a dolog. Az biztos, hogy eddig ilyen tömény egyértelműséggel nem bukott felszínre a problémák sokasága. A lényeg, hogy felhívjuk a közvélemény, a szakma és persze a törvényalkotók figyelmét az akadálymentesítés szükségességére. Ehhez csak állami akarat szükséges.

Mik a legfőbb problémák?
Az elmúlt húsz évben hősies áldozatvállalással gyakorlatilag teljesen megváltozott a kommunista évtizedek által legyalázott magyar borminőség. Ma már letagadhatatlan, hogy a Kárpát-medencében egyedülálló termőhelyek találhatók, melyek a világ bármely csúcsborával egyenrangú nedűket képesek adni, és még csak az út elején járunk. Ez nem üres rátartiság, hanem a nemzetközi borvilág elitje, például a Master of wine-cím kevés birtokosa által is igazolt tény. A magyar borászok képesek világszínvonal felmutatására, sikerült bebizonyítani, hogy Magyarország nem véletlenül volt évszázadokig a világ egyik vezető bortermelője. Ennek ellenére itthon folyamatosan korlátokba ütköznek a borászok. Húsz év küzdelme közben az alkotó munka mellett kifejlődött és burjánzik egy olyan adminisztráció, mely lehetetlenné teszi a magyar csúcsminőség valódi sikerre vitelét. Ez körbefonta és fojtogatja a szakmai munkát. Nincs idő körülményesen bogozgatni, egyetlen határozott mozdulattal le kell vágni, el kell távolítani az alkotás útjából. Ha nem így teszünk, a következő húsz év eredménytelensége megjósolható.

Miben nyilvánul meg a túladminisztráltság?
Az állam intézményeinek az a feladata, hogy ha egy vállalkozó megjelenik valamely hivatalban, őt a lehető leggyorsabban kiszolgálják, hogy visszatérhessen a munkájához, és megtermelhesse a versenyszférában azon javakat, melyekből az állami széfra alkalmazottainak fizetése származik. Ma ez nem így van. Olyan szabályok közé szorították a borászatot és általában a vállalkozásokat, melyek életszerűtlenek, sokszor érthetetlenek, betartásuk pedig rengeteg időt és energiát emészt fel, elvonva a figyelmet a munkától. Az állam ma gyanakodva tekint az alkotó emberre, saját tehetetlenségét és gyengeségét értelmetlen paragrafus-gyártással kompenzálja. Ezek egyik típuscsoportját azon jogszabályok jelentik, melyek abból indulnak ki, hogy a borászok, és egyáltalán a vállalkozók csalni, szélhámoskodni akarnak. Ideje a szabályokat végre a tisztességes emberekhez igazítani. A borászok nem az állam ellenségei. Ha száz emberből kettő csibészkedik, akkor őket szigorúan meg kell büntetni, de a többieket békén kell hagyni. A másik jellemző bürokrácia-háló szétaprózza az ügyintézést és ezáltal időt rabol. Egy borászat esetében a szőlőtermesztéstől a borkészítésen, a palackozáson, a könyvelésen és a marketingen át az értékesítésig minden egységes egészként kezelendő, nincs idő arra, hogy a vonatkozó ellenőrzési folyamatok során fölösleges köröket fussunk. Ez anyagilag is komoly teher, hiszen rengeteget utazunk, mire minden hivatalban aláírunk, igazolunk, lerovunk, befizetünk, és persze fejben tartjuk, hol mikor van ebédidő, ügyfélfogadás, nyitva tartás, hogy ne kelljen még azt is kivárni. Senki ne mondja nekem, hogy ez normális. Miért nem tud úgy működni ez a rendszer, hogy annak elemei összekapcsolódjanak, egy menetre rövidítve az ügyintézést? Miért nem lehet egységes ügyfélfogadási időt kialakítani a közigazgatási intézményeknél a polgárok idővagyonának védelme érdekében? A 12 pont egyike a támogatások igénybevételének egyszerűsítése. Miért nem lehet kiépíteni egy olyan elektronikus rendszert, melynek segítségével egyetlen kódszám bemondása nyomán egyetlen gombnyomással beadható egy adott támogatási kérelem? Hogy lehet az, hogy a vállalkozói igazolványom hitelességét nem tudják az ország bármely pontján egyetlen gombnyomással igazolni, csak ott, ahol kiváltottam? Hogy működhet úgy bármilyen hivatalos szerv, hogy soha senki nem tudja, adott kérdésben ki az illetékes? Ezernyi ilyen kérdés merül föl. El ne felejtsem a „jöjjön vissza holnap” típusreakciót! Hogy lehet így dolgozni? Ma ott tartunk, hogy választani kell: vagy csúcsminőségű borokat készítünk, vagy különböző hivatalokban rostokolunk. A kettő kizárja egymást.

A hegyközségi törvény javasolt átalakítása segítene?
Jelentős könnyebbség lenne. A hegyközségeket oly módon kellene átformálni, hogy elláthassák a borászati közigazgatást: a mennyiségi és minőségi ellenőrzést, az eredetvédelmet, a területi klasszifikációt, és így tovább. Ma némileg identitászavarban szenvednek, mert egyrészt borász-érdekképviseletként működnek az állam felé, másrészt az állam feladatokat ró rájuk a borászokkal kapcsolatosan. Jogállásukat, hatáskörüket egyértelműsíteni kell. Ugyancsak létfontosságú a borászati kutatás, oktatás megújítása. Saját bőrömön tapasztalom, hogy számos felmerülő szakmai kérdéssel nincs kihez fordulnom. A borászok többsége maga kísérletezik, ami idő- és pénzigényes, mert egy kérdésre adott esetben csak a következő szüretkor érkezik válasz. Valaha világhírű szakembereink voltak, az állam sok pénzt fektetett a kutatóintézetekbe, s arra is volt ember, hogy a nemzetközi irányokat, folyamatokat figyelje, hogy ezzel is segítsék a hazai pincészeteket. A versenyszféra és a tudomány között folyamatos párbeszédre van szükség, hiszen a tudás folytonosságának sok évtizednyi megszakadása korábban már megválaszolt kérdéseket újra időszerűvé tett. Szintén közigazgatási kérdés és ezért állami feladat az épített környezet védelme, a kultúrtáji arculatok megóvása. Ma e téren borzasztó állapotok uralkodnak, bárki azt épít, amit és ahol akar. A legváltozatosabb homlokzati színkavalkáddal a mi országunk szégyenkezik egész Európában. Elszomorító, hogy ez még műemléki környezetben is megtörténik.

Érzékeny kérdés az alkalmi munkavállalók ügye…
Itt is azzal kell szembesülni, hogy az állam eleve rosszat feltételez az emberekről. Meg kell érteni, hogy alkalmi és idénymunkával hatalmas, akár szakképzetlen tömeget lehet megmozgatni, bevonni az értelmes értékteremtésbe. Vagyis nem csupán adóról és járulékokról van szó, hanem fontos társadalmi kérdésekről is. Ezen kívül a szüret jellegzetesen közösségteremtő, -erősítő esemény, ilyenkor hagyományosan összejönnek a családok, a barátok, és amellett, hogy dolgoznak, lelkileg feltöltődnek. Egész falvak épültek fel úgy, hogy a családok segítettek egymásnak alapozni, falat húzni, tetőt ácsolni. Az alapvető emberi szolidaritást, segítségnyújtást büntetni félelmetes gondolat. Ijesztő, amikor az emberek elbújnak a szőlőben, ha felbukkan egy sárkányrepülő az égen. Véleményem szerint az államnak nem az a feladata, hogy polgárait ellenfélként kezelje, hiszen ők alkotják, hanem az, hogy lehetőséget adjon nekik az értékteremtő, hasznos életre és ezáltal a sikerre, a boldogulásra, a boldogság megtapasztalására.

Meg tudja mondani, mi lett azzal a pénzzel, amit a borászok befizettek a nemrég megszűnt állami Magyar Bormarketing Nonprofit Kft.-nek?
Fogalmam sincs, pedig minden egyes palack után 8 forintot kellett befizetni e célra, ez évente tudtommal több mint egymilliárd forint volt. Nem tudom, hol ez a pénz, ki kezeli. Sőt, azt sem, hogy miért szűnt meg a Bormarketing Kft. Szerintem jól működött, ha nem is hibátlanul. A cég tevékenységének eredménye érzékelhető volt, külföldön is elkezdtek érdeklődni irántunk neves szakmai körök. A magyar bor sikere, ahogy mondtam, az egész országnak jó, hiszen Magyarország egyik arculatformáló lehetőségéről van szó. Ha kell, akár külföldi szakemberek munkájára is kell támaszkodni annak érdekében, hogy a magyar bor elfoglalhassa méltó helyét Európa élmezőnyében. Ha tetszik, ha nem, a folyamatosság 40-50 éves megszakadása eltávolított minket a legnevesebb ítészek köreitől. Szerintem kétféle bormarketing létezik: jó esetben az asztal körül ülők ismerik egymást és a termelőket, ezért minden erejükkel a borra tudnak összepontosítani. A mi esetünkben az energiát abba kell fektetni, hogy megtaláljuk a megfelelő asztalokat és embereket. Ha ez sikerül, a bor magától dolgozni kezd. Vagyis vissza kell verekedjük magunkat a világ köztudatába, de nem csak a szakma jelesei tekintetében, hanem a szélesebb közvélemény esetében is. Ehhez kell megtalálni a hatékony eszközöket, akár rendhagyókat is. Miért ne bukkanhatna fel például egy James Bond-filmben egy palack jóféle tokaji bor? Célul kell kitűzni, hogy a világban megjelenő borászati szakkönyvek hazánkat ne „egyéb bortermő helyek” címszó alatt említsék, hanem önálló fejezet legyen a „Magyarország bortermelése”.

James Bond? A borfogyasztás és a járművezetés viszonyának összehangolása kényes kérdés.
- Csak kényes kérdések vannak. E témakör is az állam és polgára viszonyát feszegeti. Ma zéró tolerancia van életben, aminek az a filozófiája, hogy meg kell előzni az esetleges bajt. A törekvés érthető, az eszköz szerintem téves. Számos európai példa igazolja, hogy megengedőbb, életszerűbb szabályozással, a polgárok felnőttnek tekintésével is biztonságosak a közutak. Lehet vasszigorral büntetni a semmit, de ettől nem lesz élhetőbb az ország. Egy üzleti vagy családi vacsorához, egyáltalán, a gasztronómiához hozzátartozik egy pohár bor. Ez építi az általános kulúrát. Felnőtt, felelős embereknek kell tekinteni a polgárokat, és persze ha valaki hibázik vagy bűnt követ el, akkor büntetni kell. A borásztársadalom nem fedezet nélkül kér segítséget, hiszen a magyar vincellérek már bizonyítottak, a világszínvonal megszületett, ott van a poharakban. Pontosabban ott lehetne, ha az adminisztráció ezt nem akadályozná. Most az államon a sor, hogy bebizonyítsa, valóban a magyar borászok, a magyar emberek érdekében munkálkodik. Például megállíthatná a szőlőterületek csökkenését.

Hogyan?
A XIX. századi forrásokban 600 ezer hektárról olvashatunk, a filoxéra pusztítása után, de még a trianoni békediktátum előtt ennek közel fele volt meg, az ezredforduló tájékán a megcsonkított országban 120 ezer hektáron termesztettek szőlőt, s az uniós csatlakozási szerződés is 100 ezer hektárt engedett. Ma már nagyjából csak 70 ezer van meg, és a zsugorodás folyamatos – ezen is változtatni kell adminisztratív eszközökkel. Magyarország minőségi szempontból a világ egyik vezető bortermelő hatalma, legalábbis az lehetne, s egy ilyen ország nem engedheti meg magának, hogy a birtokában lévő kincstől ily módon megfossza önmagát. Páratlan adottságú termőhelyeink vannak, melyek sokféle, akár fél, harmad, negyed hektáronként változó stílusú egyedi bort képesek adni. Szédítő lehetőségeink vannak a dűlőszelekció terén, csak hagyni kell élni velük a borászokat. Nagyon visszafogottan és megengedően fogalmazok, ha azt mondom, e területek védelme kötelességünk, s ha ezt nem teljesítjük, az akár a bűn kategóriáját is kimeríti. Makacsul nem vagyok hajlandó rosszindulatot feltételezni senkiről; ha nem így tennék, sokat idegeskednék, az pedig ellehetetleníti a munkámat. Tehát maradjunk annyiban, hogy a mára kialakult borzasztó helyzet oka hozzá nem értés, butaság.

Nagyvonalú álláspont. Heteken belül új kormánya lesz Magyarországnak, az Országgyűlésben pedig immár borász honatya is van a villányi Tiffán Zsolt személyében. Ez kedvező csillagállás?
Nagy öröm és jelentős előrelépés, hogy egy szakmabeli immár a Parlamentben képviseli a borászok, pontosabban a magyar bor érdekeit. Zsolttal állandó kapcsolatban vagyunk, maga is csatlakozott a 12 ponthoz. Az sem titok, hogy egy korábbi találkozón Orbán Viktor nyitottan és egyetértőleg fogadta kezdeményezésünket, így a politika jövőbeni viszonyulását illetően derűlátó vagyok. Persze a borásztársadalomnak is van feladata. Rengeteg szakmai szervezet, testület létezik, de kellene egyetlen olyan csúcsszerv, mely átfogó illetékességgel tárgyalhat az állam intézményeivel. Nekünk is hatékonyabban kell szerveződni, képviselni érdekeinket. Elsősorban rajtunk múlik, sikerül-e részletesen kibontani, majd megfelelő jogi környezetbe helyezni a 12 pontot. A szakmán belül egyetértésre, egységes fellépésre van szükség, ami persze viták nyomán alakulhat ki. Bízom benne, hogy sikerül ezt megteremteni, és végre szabadon alkothatunk.

Ágoston Balázs

Demeter Zoltán

1966-ban született Sátoraljaújhelyen.

Szakmai tanulmányait a budapesti Kertészeti Egyetemen, valamint az Egyesült Államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában folytatta.

1993 óta Tokaj-Hegyalja borászati életének szereplője, több külföldi tulajdonú pincészet elindításában közreműködött.

1996-ban alapította meg saját pincészetét, 2007 óta kizárólag ebben tevékenykedik. Szőlőterületei Tokaj, Mád, Rátka, Bodrogkeresztúr és Sátoraljaújhely határában találhatók összesen 7 hektáron.

Borászati filozófiája szerint a boroknak a termőhely egyediségét kell kifejezniük, ennek jegyében drasztikus hozamkorlátozással készíti dűlőszelektált száraz tételeit, illetve főborait és aszúit.

2007-ben elnyerte a vincellérek által megítélt Borászok borásza-díjat, a Borbarát magazin Top 12 szavazásán pedig pincészete bizonyult a legkedveltebbnek.

2009-ben megkapta a Vinum Praemium Alapítvány Magyar Borért-különdíját.