Közrezárt szívek harca
Nem látok semmit itt a sötétben, nem értem mi történik odakint. Énekszót hallok. Lágy dallam mászik be a fülembe, én pedig hitetlenkedve meredek előre, ki meri megszentségteleníteni magányom trónusát? Ki ez a jövevény? Kíváncsiságom győz, kitekintek a kulcslyukon. Hajlongó alakot látok felfelé menni a lépcsőn. Mossa maga alatt a padlót, letörölgeti falaimon lógó emlékeimet, és megszemléli őket. Csettint egyet, tetszik neki, amit lát. Néhánynál félhangosan elmélázik, egy-kettőnél megörül, hiszen ezt az érzést ő is átélte már. Vidáman dúdolni kezd olyan dallamokat, melyeket én is énekeltem egyszer. Szórakozottan arrébb pöckölgetek egy-két porcicát a padlón, miközben hallgatlak. Nem fogok átöltözni. Nem fogom neked legszebb énemet adni, hiába cicomázol itt nekem. Betörtél a falaimba ezért, kizárlak!
Halkan kopognak a fülem mellett az ajtón. Ijedtemben hátra ugrom. Nem számítottam rá, hogy feljutsz! Annyi akadályt gördítettem eléd, ott vannak a falamon múltam lovagjai és imádott piedesztálra emelt emlékeim, hogy biztos voltam benne; feladod félúton és visszafordulsz. Ácsorogsz egy darabig, majd leülsz a földre. Hallom, hogy az ajtónak veted a hátad. Mesélni kezdesz. Elmeséled, te hogyan bontottad le azt a falat. Hogyan ölelted magadhoz démonaidat és szabadultál meg felesleges fájdalmaidtól. Csodálatos gyógyulásod történését úgy tárod elém, mintha a világ legegyszerűbb tánclépését próbálnád nekem megtanítani. Érdeklődve hallgatom zengő hangod. Érdekelsz. Amit mondasz, amit átéltél… és milyen máshogy, mennyire nyugodtan beszélsz róla. Mintha nem is lenne olyan nehéz itt hagyni a magány kastélyát. Majd elcsendesülsz, pedig várom, mondj még valamit. Bármit, ami kimozdít innen.
Súlyos a csend. Talán már belém is fulladtál. Gyorsan sarokig tárom az ajtót. Ott ülsz velem szemben, és látlak. Ismerlek. Falszomszédok vagyunk, ugyanoda pakoltuk a téglát. Míg én boldogságban jártam, te magányba mártóztál. Felváltva építettük a szent piramisunkat, fejedelmi nyughelyét szívünknek. Micsoda balgaság, hisz te nagyon kedves vagy. A szemed mosolyog felém. Mikor megkérdezném mi járatban vagy, csak a válladat vonogatod. Megveregeted a tisztára súrolt padlót, foglaljak helyet, meséljek mindenről. Leülök melléd, fáradtan hajtom válladra a fejem. Csupa por a lelkem, elmém csendesen zakatol és a lassú beszédem egyenletes légzésre vált. Pedig nem is tudtam, hol vagyok. Szívedbe zárva aludtam el, és arra vártam, hogy haza gyere és rendet rakj magadban. Itt fekszünk, várad padlóján, kint a madarak csicseregnek, te pedig hozzám bújsz. Hazatértél. És boldog vagy, hogy engem itt találtál, rég elfeledett álmaid között.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez