Levél a férfihez, aki elhitette velem, hogy fabatkát sem érek
Tudom, hogy olvasod. Ki kell azonban ábrándítsalak, téged soha nem akartalak megszólítani ezzel a levéllel, mert valójában önmagamnak írtam. Hogy végre, utoljára kilélegezzem a dühöt, a frusztrációt, a bűntudatot, és a gyűlöletet. És belélegezzem a közönyt. Érzelmi ridegtartásban éltem melletted, és bevallhatom, már a kezdet kezdetén éreztem a zsigereimben, valami nagyon nincs a helyén ebben a furcsa kapcsolatban.
Fulladtam, és fojtogatott a légkör, pontosan úgy éreztem magam, mint legelső lakásunkban, amikor folyamatosan éreztem azt a furcsa szagot, de nem tudtam honnan jön. Még a konyhapultra is felkapaszkodtam, ott szaglásztam kifinomult orrommal, aztán rájöttem, a saját életem bomlott, oszladozott a szemem előtt.
Felmostam, súroltam, és sikáltam, de szaga ott marad az orromban, öklendeztem tőle. Ott maradt mindig, szúrósan, kellemetlenül, a bőröm alá is beköltözött, viszkettem tőle. Tőled viszkettem, te irritáltál, a közös életünk, és a saját jelképesen paralízises lábam miatt szenvedtem, mert gyáva, és tehetetlen voltam menekülni. A diszkomfort érzetem boldogtalanságom, gyötrelmem, lelki kínom valódi okát azért sem szüntettem meg. Nem a megfelelő emberrel éltem, és nem a megfelelő helyen. Figyelmen kívül hagytad az igényeimet, tetszetős, szép selyemkendővel fedted el a szemem, ez volt életünk csillogó, külső máza. Szemellenzőt kaptam, ne lássam, mi zajlik a szemem előtt. Néha megpróbáltam kinézni alóla, tisztán látni, miértek után kutatni, menekülési kísérletet tenni. Olyankor erőszakkal mindig visszakötözted rám. Kontrollmániád beteges volt, kritizáltad a külsőmet, soha nem jelentél meg velem nyilvános helyeken. A rokonaimat, a barátaimat leszaggattad rólam, mint a régi rongyaimat, és mindent, ami a múltamhoz tartozott, mindent, ami valaha voltam. Szép lassan realizáltam, új személyiséget kaptam tőled.
Photo by GettyImages
Tehetséges átváltoztató művész vagy, remek munkát végeztél. Már társaságban meg sem mertem mukkanni, csak akkor, ha te engedélyt adtál rá. A régi felszabadult nőből halk szavú, önbizalom hiányos, lehajtott fejű, hajlott gerincű szürke egérke lett, turkálókból öltözködtem, mert te Excel táblázatban vezetted a háztartás kiadásait. A te kiadásaidról nekem fogalmam sem volt, mint ahogyan egyáltalán semmiről, ami a privát, házon kívüli életeddel volt kapcsolatos, velem nem osztottál meg semmit. Végzetesen kiszolgáltatott lettem, anyagilag, érzelmileg, szexuálisan. Mert akkor ezt velem meg lehetett tenni. Használtál, amikor kedved volt hozzám, mert engedtem, hogy ezt tedd velem.
Remekül el lehetett előtted minden érzelmi állapotomat titkolni, mert soha nem figyeltél rám, a hangom tónusa soha nem árult el semmit számodra. Nálad a beszélgetés abban merült ki, hogy te beszéltél, én pedig hallgattalak. Időnként az arcomba ordítottál, és becsméreltél minden lehetséges módon, ilyenkor megbénított a félelem. Mindig igazat adtam neked, és bocsánatot kértem olyan dolgok miatt is, amiket valójában te követtél el ellenem. A felelősséget azonnal rám hárítottad, elhitetted velem, hogy semmirekellő vagyok, nyomorult hazug senkiházi, elszigeteltél a rokonaimtól, barátaimtól, a munkámat lenézted. Engem sem tartottál semmire sem, hiszen szerinted semmire nem voltam jó, és nélküled sehol nem lettem volna.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez