Megbíztam benned, de te hazudtál
Aztán tisztáztam magamban a helyzetet. Voltál, aki voltál. Egy igaz ember, egy fantasztikus férfi. Ezt a részét az énednek elveszítetted, formálódtál, de rossz irányba. Bízni soha többet nem tudnék benned. És bármennyire is szeretlek még, nem tudok már benned bízni. Megbocsátani talán egyszer majd sikerülni fog. De a jövőnk megpecsételődött. Eltűnt a bizalom. És anélkül, csak saját vesztünkbe rohannánk. Hiába a szerelem, az túl kevés, az nem tudja felvenni a versenyt az új lényeddel.
Azt kérdeztem egy hasonlót átélt barátnőmtől, hogy vajon tudnál e olyan lenni mint régen? Hogy lehetséges volna e, hogy visszakapjam azt az embert, akibe beleszerettem? Azt mondta, hogy nem. Hogy szerinte csak a régi és a mostani önmagad között tudnál megállni. Kívánom, hogy legalább idáig juss el. Ha nem is leszel a régi önmagad, akkor legalább egy picit fordulj vissza ahhoz az emberhez, aki voltál. Egy őszinte, igaz ember, aki becsületes és őszinte, akinek a szíve a helyén van, akinek a szavai megérdemlik a bizalmat, aki nem használja pajzsként a hazugságot.
És ha ez sikerülne, akkor meg tudnék bocsátani neked tiszta szívemből. Persze a közös jövő messze jár már tőlünk. Megrengett a bizalom, és lassan elpusztítja azt a mérhetetlen szerelmet, amely összekötött minket közel egy évtizeden át. De mindig megmarad egy aprócska láng a szívemben, amely érted lobog majd, azért az énedért, akit régen megszerettem, aki régen voltál.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez