Mert a nő mindig agyal
Női létünk alappillére, hogy egyszerre több program is fut az agyunkban… egyszerre több dologra oda tudunk figyelni, ennél fogva sosem áll le a gépezet a fejünkben. Nehéz csak úgy lazulni, és kikapcsolni, ezért is ülünk ott mindenféle meditációs tréningen, vágyva rá, hogy egyszer talán megtapasztaljuk az áhított csendet.
Ám a tudatalattink, szigorú tanár módjára folyamatosan pörgeti fejünkben az információt. Ez alapjáraton is fárasztó tud lenni, ám ha társul hozzá érzelmi töltet is, akkor elpattan a szál és már be is fordultunk az agyalás huszonkettes csapdájába. Mindenféle helyzetről médiumokat megszégyenítő jövőképekkel rendelkezünk, és nagy gyakorlatunk van abban, hogy maximálisan elhiggyük mindezek megvalósulását.
Amikor a lelki problémáink, önmagunk, vagy a párkapcsolatunk kerül terítékre, akkor titkos ügynököket megszégyenítő pontossággal, és pszichológiai profilozókat legyalázó alapossággal alakítjuk világképünket. Az elménk várában ilyen módon legyártott tények végül végtelen lemezen futva újra és újra lejátszódnak és kész. A nő bekattan. Órákat képesek vagyunk eltölteni egyes lehetőségek elemezgetésével otthonunkban ülve, kibámulva a fejünkből, mosogatás, takarítás vagy főzés közben, úgy, hogy közben a valódi tények és az élet elfut mellettünk. Tapasztalataim és környezetemben tapasztalt eshetőségek közül talán a legveszélyesebb a párkapcsolatunkon történő töprengés, mivel a legtöbb téveszmét ez irányban gyártunk, mivel a szívünk a tét. A legnagyobb hibát ott követjük el mindannyian, hogy meg akarjuk fejteni a férfi gondolkodását.
Photo by Tony Anderson / GettyImages
A férfiaktól elnézést kérek most, de ilyenkor szoktuk mi nők egymás között magyarázni egy baráti beszélgetésen: „Hidd el szívem, a férfiak sokkal egyszerűbbek.” És valóban. A férfi nem tesz minden mondata mögé hatszáz értelmezést, és háromféle választási lehetőséget, hogy alig értsd meg, amit közölni akar, nem kell minden áron a mondatai mögé látnunk. Magunkból kiindulva azt hisszük, hogy most majd becsapnak, megcsalnak, elhagynak minket. Nem innen indul ki minden zöld szemű szörny - féle dráma? A nő felesleges agyalásából? Hiszen, ha baj van, azt úgyis megérezzük a titkos női ösztöneinkkel, felesleges a fejünkre még ráhozni a férfi jogos felháborodását, hogy természetesen a hisztérika a hibás, vagyis győztünk a túlagyalásban. Minden kapcsolódás két ember megegyezéséből indul ki, ennél fogva, ha valami balul sül el, akkor magunkba is kell néznünk. Nem lehet minden erőnket arra fordítani, hogy most ha ezt teszem, mi történik, ha azt teszem, akkor mi és így tovább. Le kell szálljunk arról, hogy fejből akarjuk megoldani a problémáinkat, mert attól még, hogy megalkotunk egy lehetséges végkimenetelt, az univerzum nem úgy dolgozik, ahogy mi azt a saját világunk által beszűkített elménken keresztül érzékeljük.
Én megértem a női kattogást. Hiszen az elme egyetlen túlélő programja - amit egónak nevez a spirituális kultúra -, arra épült, hogy megvédjen minket a csalódástól. Életünk különböző szakaszaiban magunkba olvasztottuk a rossz tapasztalataink által keletkezett félelmeinket, és ez utána folyamatosan befékez minket, amint egy hasonló szituációval találkozunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez