Miért hazudjuk a szerelmet?
Mivé tudjuk tenni a tiszta érzelmeket, igaz? Pedig mindketten erre vágytunk, hogy hazataláljunk egymás mellett. Hogy legyen egy biztonságos part, amiben nincsenek tüskék és hazugságok, mégis képesek voltunk hagyni, hogy az egónk vezérelte világban kizsigereljük a másikat érzelmileg. Hogy kihozzuk egymásból azt, ami cseppet sem építő, pusztító annál inkább. Te hűvössé váltál, én sértetté. A távolság, ami van, csak felerősíti a kétségeket és a közénk beálló üresség hideg csendje olyan messze lök tőlem téged, hogy minden hiába, kevés vagyok, hogy elérjelek már. Minden, ami szép volt egy pillanat tört része alatt semmivé vált, mert engedtük, hogy így legyen. Mert nem hittünk bennünk eléggé. Mert hazudtuk, hogy így van rendjén, hogy mi mindent megtettünk.
Lehunyom a szemem és érzem még kezedet, ahogyan megérintett. Látom, ahogyan a szád mosolyra húzódott. Látom, ahogy könnyekkel megtelt a tekinteted búcsúzáskor, és most mégis, bár még itt vagy, a kezeddel nem szorítasz már. Engeded, hogy újra elhiggyem, van még jövőnk. Hogy az érzéseink majd megóvják a mi kis világunkat ettől a felszínes nagyvilágtól. Hazudod még a szeretetet, hogy ne fájjon…
És most már csak ennyi maradt. Nem engeded már, hogy szeresselek…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez