Miért nem lépünk ki a komfortzónánkból?
Milyen lenne az életed, ha elképzelnél valamit és egy napon valóra válna? Milyen lenne az életed, amikor benne vagy abban a képben, amit titkon minden este elképzelsz álmatlan pillanataidban? Milyen lenne ha kezedben éreznéd a siker árát, lelkedben a megkönnyebbülést, hogy van élet a bekövesedett énünk után? El tudod képzelni azt, hogy felszabadítod magad azzal, ha gondolkodni kezdesz, és mélyen magadba nézel? Ha mindannyian a saját kis univerzumunk rabjai vagyunk, akkor a világunkba lépő szereplők, melynek szavait és gondolatait saját belső képeink alapján értelmezzük, vajon mit mutatnak magukból nekünk? Miért idegesít, miért keserít el vagy tesz boldoggá egy személy ebben a fejezetben? Miért érezzük azt, hogy leváltunk egymásról és semmi közös nincs bennünk? Hisz mindannyian ugyanabban a burokban élünk. Egymástól elszigetelődve, ugyanakkor mégis egymás mellett.
Ha befejeztük a végeláthatatlan köröket róni, szívünk piciny börtönében, akkor rájöhetnénk, hogy nyitva az ajtó. Mindig is nyitva volt. Kisétálhatunk bármikor rajta, hisz sosem volt rajta zár. Amilyen bántó a napfény elsőre, kis idő múlva érezzük a melegét és fényt adó ragyogását.
Amikor kilépünk a kereteink közül először keressük a régi kapaszkodókat. Körbe nézünk, és vissza-visszanyúlnánk a régi jól bevált szokásainkhoz, mert az új bizonytalansággal, szorongással, kitalált félelmekkel és fájdalmakkal jár. Pedig a félelem csupán a fejünkben létezik. Mi tesszük valóssá a berögzött gondolatainkkal. A veszély nem valós. A kihívás, hogy legyőzzünk önmagunk határait és új színt vigyünk a szembejövő ismeretlen helyzetek megoldásával, olyan pluszt ad, amit soha senki figyelme nem tud: önfegyelmet és önbizalmat. Ha átléped saját elméd határaid és megtanulod, hogy erősebb vagy, mint amilyennek hiszed magad akkor teremtőerőd manifesztálódik. Ha arra összpontosítasz amit szeretnél elérni az életben ahelyett, amitől tartasz akkor megfordul a figyelmed és elérsz oda. Az út kimerítő, magányos és hosszú. De sosem fogod elveszíteni önmagadat közben, mert mindig erőre kapsz. Ha önmagunk belső erőforrására támaszkodunk, sokkal nagyobb figyelmet kapunk magunktól és másoktól, mint eddig bármikor. Ha átlépjük a küszöböt és megtanuljuk fogadni a vakon érkező lehetőségeket, akkor megadjuk az esélyt magunknak, hogy olyan életet éljünk, amelyet mindig is vágytunk magunknak.
A kérdés mindig az, hogy vagyunk-e elég bátrak, hogy kilépjünk a komfortzónánkból?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez