Nekünk dolgunk van egymással
A simító kezed megállt félúton, az ajkamig soha nem ért el a szád, félrehajtott fejed mozdulata nem üzent nekem semmit, nem érthettem meg soha. Mit akarsz velem? Beszélj, hajolj hozzám, fejezd be, amit elkezdtél. Ne játssz többé, ne drámázz, ne hazudj, ne ígérj, ne csalj. Csókold el a csókod, fejezd be a simogatást, zárd be az ölelést. Kezded hinni, hogy semmi keresnivalód nincs a közelemben, ezért olyan vagy, mintha igyekeznél kicsekkolni az életünkből, mint szállodai szobából, hátra sem nézve, az ágyneműt és törölközőt kupacba gyűrve, a hely egyáltalán semmilyen emléknyomot nem hagyott rajtad.
Pedig dehogynem, szegény szerelmesek vagyunk mi ketten, bűneink ott égnek beleégve a bőrünkbe, mint örökké látszó tetoválás. Minden keresztúton ott leszel, bármit is teszek. Megjelensz, háborgatsz, fészekrakó leszel a gondolataimban és tudod, hogyan legyél hatással rám. Hagyod, hogy lélektársamnak higgyelek és találkozásunkat valamiféle misztikus-karmikus folyamatnak tudjam be, mert nekem is kellenek válaszok. Nem látod? Régen megjártuk már a szerelemhadak útját, csuklónkon ott a jel, láthatatlan ezüstszálakkal kötözött össze minket, és sokkal magasabb szinteken járunk, mint valaha is képzeltük. Ott cirkulálsz az agyamban, megtestesítelek, bevonzalak, odavarázsollak az útra, ahol én járok.
Végzet, vagy szerelem ez, teljesen mindegy, amíg az utamban állsz. A sorsom egyenesen, szabályosan haladna, de te akaratomnak engedelmeskedve, minduntalan akadályozod, útonálló vagy és hivatásos, tehetséges szívrabló. Fejezd be, amit elkezdtél. Fesd le az életünket, vagy rajzold meg, színezd ki. Most ott áll a vászon, letakarva, magányosan, befejezetlenül. Csókold el a csókod, záruljon be az ölelésed, lakjuk be az otthont, amit eddig sosem láthattunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez