Nem jó egyedül
Félek. Félek, hogy hiába várok, hogy nincs holnap, hogy egyedül maradok. Félek, hogy most már te is ellöksz, ha már nem kellek, és visszaviszel a kirakatba, mint egy megunt babát és örömmel adsz át másnak, mert nem érdekellek. Félek attól, hogy félreismerlek, félreismersz, álmokat szövögetünk a valóság helyett és végül bilibe lóg a kezünk. Hányszor képzeltem el, hogy valóra válnak a filmek, és itt fogsz várni rám a kapuban, de most csak a szél zörgeti a kulcsot a kezemben.
Felnőttem már, nem hiszek a mesékben. Tudom, nem vagyok élhetetlen, fognak még nyúlni a kezem után, de az nem lesz ugyanaz...
Nem a te szorításod lesz, nem leszel mögöttem, kiradírozod magad az életemből. Én pedig egyszer kiülök a pulthoz egyik este, és pár itallal emlékezni fogok azokra a lehetőségekre, amiket elszalasztottam veled, mert mindvégig tőled félve attól rettegtem, hogy ismét összetörök. Akkor már tudni fogom, hogy nem a magánytól és az elutasítástól való félelem a legnagyobb méreg, mi életet oltott bennem. Hanem az, hogy nem mertem magam felé lépni, és szembenézni azzal, miért nem akarok többé egyedül lenni nélküled.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez