Nem lehet vége
Egészen jó az ágy közepén aludni. Jó nagy a hely, nyugodtan forgolódhatok. Már nem várja a friss huzattal bevont ágynemű, már nem tekerem magam köré a paplanját, azt képzelve, hogy a fagyos éjszakán Ő ölel át. Már az illata is rég eltűnt. Elillant, akárcsak Ő maga.
Jól vagyok, azt hiszem, hogy már tudok normál üzemmódban működni. Rendben van az életem. Igaz, még itt motoszkál a gondolataimban, a mindig szeretni foglak mondat, de ezt végleg ki kell törölnöm az emlékeimből. Nincs visszaesés, nincs múltba tekintgetés és búslakodás, csak a jelen van meg a jövő, és Nélküle. Igen, NÉLKÜLE! Nincsenek tervek VELE! Az eszem mondja ezt, de a szívem, még mindig makacs. Azt hirdeti fennkölt módon a lelkemben, hogy nincsen jelen és jövő Nélküle, csak Vele.
Nem lehet vége, nem, nem, nem! Vagy mégis? És ha újrakezdődhetne minden, Vele? De félek, ha megint elhagyna, képtelen lennék újra túlélni a mély mélabút, és megint a fuldokló magány terítene le. Talán már nem is szeret. Talán soha nem is szeretett. Talán csak az első szerelmi csalódás taglóz le ennyire.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez