Nem tudtam azt mondani, hogy maradj
Én csak ellökni tudtalak, majd visszahúzni, egyetlen mozdulattal kérni, hogy maradj.
Maradtál. Azt hiszem, kezdem érteni.
Láttam, hogy nem könnyű. Hogy kínlódsz, hogy kapálózol, de nem tudsz elmenekülni magad elől. Sokszor hittem azt, hogy ezek csak szavak, de akkor láttalak igazán. Azt kérdezted, tudnálak-e szeretni. Akarnálak-e téged, úgy ahogy te engem, olyan végtelenül és megállíthatatlanul. Nem tudod, hogy már így van.
Amikor kiszálltam az autóból azt mondtad, hogy már nem tudsz mit mondani. Hogy elmondtál mindent.
Tudom, hogy nincs vége. Hogy attól még, mert fizikailag nem vagyunk egymásnak, egy másik síkon eltéphetetlenül ott vagyunk, hogy jönnél, ha hívnálak, még a Világ végéről is.
Egyszer talán felnövünk ehhez. Addig is őrizlek valahol, minden nap egy kicsit biztosabban abban, hogy ez igazi. Hogy egyszer egymás mellett fekszünk majd, és ugyanúgy nézel, mint akkor, ugyanúgy simítod az arcom és ugyanúgy a fülembe suttogod, hogy szeretsz.
Hogy akkor már nem lesz semmi, ami gátat szabhat nekünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez