Rosszkor voltunk jó helyen
Persze tudom, hogy ez sosem lesz így. Az is lehet, hogy túldimenzionálom, hogy túl komolyan veszek mindent, amit mondasz. Tudom, hogy egy liftben ragadt felhevült pillanat vagyok, tudom, hogy rám nézel, és összefut a nyál a szádban, mert bevillan, ahogy a tested a testemhez ért, olyan hibátlanul és mégis a lehető legrosszabbkor. Tudom, hogy fontos vagyok, de ez sem számít, mert még mindig azt kell hazudnom neked, hogy folyton remeg a kezem, nem csak a jelenlétedben.
Mindig azt hiszem, hogy tudok a barátod lenni, aztán most itt ülök, és már megint rád gondolok, arra az estére, amikor a világaink összeértek, és azt is tudom, hogy nekünk ennyi járt. Hogy így kellett lennie.
Azért hiányzik, ami köztünk lehetne. Kicsit mindig azt érzem, hogy rosszkor voltunk jó helyen.
Hogy lehettél volna több mint egy szép emlék csupán, amire mindig mosolyogva gondolok vissza, leheletnyi nyomással a szívem tájékán.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez