Szerelmünk igazi táptalaja - a szövetségünk
A szerelem sokak számára soha el nem múló misztérium. Egy olyan sáv az életünkben, ami bár időnként fájdalmat okoz, mégis teljessé teszi a létezésünket. Azt is mondhatnánk, hogy egyúttal egy nagy tanító mester is, hiszen szárnyaink bontogatásától kezdve, a valós repülésen át, egészen a bőrünket felhasító landolásig sorozatos leckéket ad fel. És ezeket a leckéket, melyek között vannak nagyszerűek, és kevésbé kellemesek is, visszük magunkkal a hosszú útra.
Van egy megfoghatatlan aspektusa azonban ennek az egésznek, amit évek óta keresek, kutatok. Pontosabban, kerestem egy kifejezést, ami ténylegesen leírja azt az összetartó erőt és egybeolvadást, amit szerelem néven emlegetünk. Ez pedig nem más, mint a szövetség. Mennyire jelentőségteljes, mekkora hatalommal bíró megnevezés, a szó legnemesebb értelmében persze.
Klisék után loholva próbáljuk megfejteni az értelmét ennek az érzésnek, holott előttünk lebegett mindvégig. Belül mindannyian erre vágyunk, csak túlságosan alábecsülte az emberiség a valódi értékét ennek a bizonyos szövetségnek. Ehelyett anyagiakra, materiális, luxuscikkekre korlátozódunk, vagy butító és hozzá nem értő egyénektől várjuk a csodát. Legyen szó párkapcsolati problémákról, vagy akár önmagunkkal kapcsolatos frusztrációkról. A lényegen nem változtat: Nem látjuk azt, ami evidens, ami a szívünk legmélyén bolyong azért, hogy jelezzen: Ez a fontos, ezt felejtettük el.
Szóval a szövetség az, ami igazi táptalajként funkcionál a szerelemben. Ami képes fenntartani egy körülírhatatlan békét. Egy nyugalmat árasztó, és biztonságot megteremtő közeget. A szövetség az, amelyben a tisztelet és a természetes empátia kéz a kézben járnak. Egy különleges világot teremt, amelyben a két fél együtt ragyog. Ebben a világban ott él az a sajátos titokzatosság, amelynek csak ez a két ember a része. Külön is egészek, de együtt egy verhetetlen párost alkotnak.
Olyan közös dolgok jelennek meg, melyek nélkül talán már létezni sem lehetne. Teljesen mindegy, hogy ez egy heti egyszeri kávézás a kedvenc helyeteken, vagy a mindennapos, esti összebújás, majd elalvás ugyanabban a pózban. Az elengedhetetlen tényező az, hogy a közös dolgaink nem veszhetnek el. A rituálészerű szokásaink. Azokból soha nem szabad engedni. A közös dolgaink adják az arany keretet a minket ábrázoló képnek. A közös dolgaink kulcsolják össze a kezeinket minduntalan. A közös dolgaink nélkül egy mély óceánba esnénk, melynek hullámai először csak nyaldosnák a végtagjainkat, aztán végül teljesen el is nyelnének minket.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez