Szeret még?
Esténként elalvás előtt magához húz, és átkarol. Ilyenkor mindig megnyugszom, mert ezt szerelem nélkül nem tenné. Ha nem volnék más számára, csak egy lakótárs, egy semleges része az életének, akkor nem ölelne így át. Nem szórna sok-sok kedves kis csókot a nyakamra, nem becézgetne, és nem vigyázna rám úgy, mint ahogyan teszi azt minden egyes nap. És még mindig kérdésként teszem fel: Szeret még? A válaszom csak annyi: Bizonyosan szeret. De örök pesszimistaként hozzáteszem: de vajon meddig még?
És mindez nem a bizalom hiánya, hanem az elveszett hité, amelyet elrabolt tőlem a sok-sok év. De akarok hinni abban, hogy létezik az örökké tartó szerelem, amelyben felesleges feltenni a kérdést, hogy „szeret e még?”, hiszen annyira egyértelmű. És még ha nincs is garancia arra, hogy bármi örökké tartana, akkor is hinni akarok benne, hogy létezik egy mindenen átívelő különleges szerelem, amely a biztonság keblére ölel. El akarom hinni, hogy végre beteljesül egy álom, hogy megkaptam, amire igazán vágytam. Egy sírig tartó szerelmet. Hinni akarok benne. És amit akarok, azt el is érem, pláne, ha a szívem is azt dübörgi, hogy az életben minden lehetséges. Nem csak a rosszak teljesülhetnek be, ugyanannyi esélye van a jó történéseknek is. És ezeket kár volna elszalasztani pusztán azért, mert már átverekedtük magunkat megannyi csalódáson és fájdalmon, amelyek miatt megrendült a hitünk. A szerelmet élvezni kell. Nem vagyunk ostobák, tudnunk kell, éreznünk kell, ha már a másik nem szeret. És azon a ponton már hiába áltatjuk magunkat. De addig is hinnünk kell benne töretlenül, hogy részei lehetünk egy csodának, amelyet szerelemnek hívnak.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez