Torz változat
A héten találkoztam egy ismerősömmel. Nagyon régen láttam már élőben, de a közösségi oldalakon talán naponta, de az biztos, hogy hetente több alkalommal. Ebben nincs is semmi furcsa, mindenkivel megesik, hogy találkozik egy régen látott ismerőssel.
Ebben a találkozásban azonban, bennem minden a nőket célzó, önbecsülésromboló, kisebbségi komplexust keltő, tévedéseken és bizonytalanságon alapuló társadalmi elvárás koncentrálódott. Ugyanis nem ismertem fel. Hajszínből, tetoválásból és az arca egyes vonásaiból egészen nehezen tudatosult ki is ő. Egy a sok közül, aki úgy érzi, valamiért nem elég.
Persze az ember nem mondja el a másiknak az ilyesmit, létezik jólneveltség ugyebár, nem vágjuk a szemébe, hogy mennyivel vékonyabbnak, derűsebbnek, szebb és barnább bőrűnek, fittebbnek látja őt virtuálisan. Köszöntünk természetesen, váltottunk pár szót és ment az élet tovább. Mégis visszhangzik a fejemben a kérdés, hogy „Miért?”. Hiszen élőben is csinos, dekoratív. Ez a jelenség burjánzik, ami számomra szomorú.
Felváltjuk magunkat egy nem létező virtuális személyre. Nagyobb szemeket, vörösebb ajkakat, karcsúbb derekat, nagyobb melleket, feszesebb popsit, tökéletes bőrt varázsolunk pár perc alatt vagy órákig szerkesztgetjük mire olyan lesz amilyennek szeretnénk.
A tökéletes változatunkat hívjuk életre, pedig egyáltalán nem életre való.
A tökéletlent szidjuk, degradáljuk és szégyelljük. Tudomásul kellene vennünk, hogy ebben élünk, a tökéletlen, esetleg párnás hasú, pattanásos vagy ráncos arcú, karikás szemű, kimerült, furcsán nevető, kis vagy nagy cicivel rendelkező, hízni nem bíró, alacsony vagy magas testünkben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez