Utolsó érintésed
A homok a talpam alatt most nem sérti a bőrömet. Nem érzem a hideget, csak a szelet, ami végig simítja a bőrömet, a nyakamat, a karomat, ahogyan te szoktad azt. A szemem egy pillanatra sem hunyom le, mert nem akarom újra látni, ahogy akkor rám néztél, amikor kiléptél az ajtómon. Egy vihar után üres a part, és nincs ez másképp a lelkünkkel sem, amikor felkavar egy érzés és elérsz oda, ahol egy ponton túl már csak önmagad vagy. Ahol nem kísérnek a rossz gondolatok, vagy mások befolyásoló szavai. Nem akarok mást látni, mint a saját valómat, végre. Ha tudnád milyen régóta kerestem magamban azt, ami most újra felszínre akar törni. A szenvedélyt, az igazi érzéseket, és közben azon tűnődöm, vajon fogod-e látni ezt valaha bennem?
Egy vihar után üres a part, és nincs ez másképp a lelkünkkel sem, amikor felkavar egy érzés és elérsz oda, ahol egy ponton túl már csak önmagad vagy.
A tengerbe veszve elmélkedem azon, hogyan lehetett volna másképp csinálni. Hogy bánok-e bármit is abból, amit megosztottam veled, vagy azt, amilyen veled voltam? Feltétel nélkül megnyílni, miért ennyire nehéz? Nem gondolkozni azon, hogy megéri-e vagy, hogy van-e értelme. Láttam magam és elhittem, hogy ez nem hazugság, hogy te nem vagy hazugság. A pillanatok, a hosszú percek, amikor csak fogtál és néztél a szemembe. Amikor még nem értettem mit jelent, hogy hiába a szenvedély, hiába a szerelem, sosem fogod hagyni, hogy közel legyek.
Az emlékek, a vihar utáni csend és én, itt maradtunk nélküled.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez