Van értelme a szerelemnek?
Mindenből lehet egy újabb felemelő kaland, vagy hatalmas csalódás. A veszély mindig fennáll, ha kinyitom a szívem. Beengedtem ide már káros kapcsolódást, ahol csak elvitték a figyelmemet, és apró morzsákért koldultam a figyelmet és a szeretetet, eladtam a lelkemet és az ambícióimat, hogy magamra találjak valaki mellett. Közben fut az idő, és ahogy öregszem, tapasztalok, rájöttem, hogy nem tőled kell várjam a megoldást. Hiszen te is csak saját mókuskereked csapdájában rohangálsz fel és alá, próbálod megfeleltetni magad a saját és az én igényeimnek. Folyamatosan keressük a megoldást kettőnk között, míg rátalálunk a közös nevezőre.
És akkor útba esik a nyilvánvaló kérdés: lesz ennek valami értelme? Vajon annyira foglak szeretni, ahogy az előző kezet ragadtam szorosan, vagy engedem, hogy szabadon tovább lépj, ha úgy érzed, és én sem fogok beleroppanni? Ma már tudom, bármilyen vérző sebből aranyat tudok építeni magamban, és ahogy ismerem meg a lelkedet, férfi, úgy tudom, hogy ahogy kimondom az igaz őszinte és kendőzetlen szavakat, vágyakat álmokat, így szabadon dönthetünk sorsunk felől. Elengedtem az elvárásaimat irányodba, de nem azért, mert innentől ingyen játszótér van a lelkemben és azt csináld, amihez kedved szottyan. Nem tudsz kárt tenni bennem, ha én ezt nem engedem. Már nem függök görcsösen rajtad, várva, hogy felhívj és magadhoz húzz. Én itt állok, kezemben nyújtom dobogó szívemet, és a te feladatod, hogy elfogadod, vagy eltolod, de akkor tedd te is őszintén, tisztán ide, amit adni tudsz. Ha képtelenek vagyunk rezonálni, még mindig jobb elengedni egymást, mint újra és újra harcolni, és megfeleltetni a magasra támasztott elvárásainkat.
Én hiszem, hogy a szerelemnek van értelme. Nincsenek felesleges érzelmek. Nyomot hagyunk egymásban, szeretetünkkel, és gyűlöletünkkel alakítjuk, formáljuk egymást azért, hogy bevégezzük, amiért találkoznunk kellett, és majd a következő pillanatban a következő kéz a kézből visszanézve rád kacsintok, és azt mondjam: „Köszönöm, hogy segítettél önmagammá válnom.” Ha te nem is értékeltél megfelelően, most már tisztán látom, hol kell figyeljek a saját szeretetemre, hol kell jobban és odaadóbban tisztelnem önmagam azért, hogy olyan társsá váljak, akivel én is szívesen eltölteném az életem. Ahogy végig nézek a múltatokon, férfiak, látom, mit formált és rombolt bennetek az az ismeretlen erő, amit szerelemnek hiszünk mindannyian, és látom az összefüggéseket. Ő összetört téged, de én összerakom. Nem állok be a sorba melléd, hogy ássam a szomorúságod gödrét, nem állhatok a perem szélére, hogy próbáljalak felemelni abból a szennyből, ahová elődjeim taszítottak.
Nekem csak az a dolgom, hogy álljak, és tündököljek melletted. Megmutassam neked milyen nagyszerű férfi vagy, és mire tudod még vinni az életben. Nekem csupán az a dolgom, hogy felfedezzem és szeressem azokat a vonásaidat, amelyeket nem értékeltek előttem benned. Nekem csak az a dolgom, hogy úgy öleljelek és csókoljalak, ahogyan senki sem volt képes. Én odaadom a szívem neked és majd ketten alkotunk belőle egy egészet. Én így hiszek a szerelemben. Hiszen nem véletlen keveredtem melléd és nem véletlen találkoztunk. Mert véletlenek sosem léteztek. Minden újabb esély a szerelemre, egy új kezdet a boldogságra, és új lehetőség önmagunk formálására.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez