Várjuk a szerelmet, de nem ismerjük az oda vezető utat
Egy férfi ismerősömmel röpke beszélgetést folytattunk a mai esélyekről, ami a párkapcsolatok kialakulását adja. Amikor is elhangzott a bűvös mondat a szájából: „Ha bemész az éjszakába, nem látsz mást, csak szeretetre és figyelemre éhes egyedülálló nőket, akik között irdatlan a konkurenciaharc, egy férfinak manapság baromi könnyű dolga van…”- ekkor elgondolkoztam.
Azt hiszem valahol a fejemben lévő kérdések és az évek tapasztalata között arra jutottam, hogy vélhetően sok szempontból igaza volt az úriembernek, aki mindezeket mondta. Tulajdonképpen azt hiszem, egy globális problémáról van szó, melynek alapja a magány. A nők és férfiak többsége ki van éhezve a szeretetre, és abban a pillanatban, hogy csak egy morzsáját is megkapják, rögtön kiéhezve vetik rá magukat az illetőre, aki nagyon sok esetben nem is az, akire igazán vágynának.
Ilyenkor kezdődnek el azok a játszmák, ahol az emberek eladják a saját valódi értéküket, nagyon olcsón. Belemennek méltatlan helyzetekbe, megalázkodnak, ha kell és kuncsorognak a szeretetért. Ennek egyik formája az, amikor nők képesek bármit megtenni egy férfi figyelméért. Ácsingózhatunk és üres tekintettel, felajánlkozva várhatjuk a herceget a fehér lovon, de az a sejtésem, hogy nem egészen így képzeli el a herceg az ő hamupipőkéjét, hacsak a herceg nem éppen egy gyors menetre vágyik. Elfeledkezünk arról, hogy a férfiakban ősi kódolt génként működik, miszerint egy nőt nem tudnak tisztelni és piedesztálra emelni, ha az lehasal eléjük a földre. Hiszen hogyan is tehetnék?
A férfinak kell a küzdelem, a férfinak kell, hogy tisztelhesse a nőt a tartásáért, az önazonosságáért és azért, mert nem éri be kevesebbel, mint ami jár neki. Szó sincs arról, hogy ez azt jelentené, hogy színpadiasnak és jégkirálynőnek kell lenni. Egy nő nyugodt szívvel lehet a természetes önmaga, ettől még a férfi érezheti azt, hogy meg kell őt hódítania. Talán itt van a kutya elásva a nők részéről. A másik oldalról, a férfioldalt érintve pedig jobb leszögezni, hogy az nem a meghódítás jele, ha az éjjel közepén félrészegen felhívja a magát férfias férfinak tartó úriember a nőt, hogy van-e kedve összeakadni valahol az éjszakában, most, rögtön azonnal. Ahogyan az sem a tartás jele, ha egy nő erre zokszó nélkül, bólogatva igent mond. Szóval tény, hogy valami elképesztő elsiklás van a történetben mind a két oldalról.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez