Már nem képzelem el, hogy milyen lesz együtt utazgatni, már nem akarok nevetni a vicceiden, és nem hiányzik a csóknyomod a homlokomról.

Már nem lábtörlő a lelkem, amibe a kutyaszaros talpadat törölheted, amin toporoghatsz zavartan, csak azért, hogy aztán tovább állj, mire felkészülök arra, hogy kinyissam az ajtót. Már nem osztogatok boldog-boldogtalannak utolsó utáni lehetőségeket, nem, még neked sem.

Mert úgy gondolom, hogyha fontos vagyok valakinek, akkor az nem adja fel a legkisebb nehézség láttán, ha valakinek igazán kellek, az nem ordítja bele az arcomba, hogy sok vagyok és nem akar ezzel a „problémával foglalkozni”. Ha valaki őszintén szeret, annak nem probléma leszek, hanem boldogság, ami kisimítja a ráncokat a homlokából.

És tudod, nem te vagy az egyetlen, aki visszatérne, de már csak a távolból integethet az egyre halványuló körvonalaimnak.

Mert én olyan embert keresek, aki tud élni a szeretetemmel és nem tékozolja el.

És az nem te vagy.

• esély késő lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!