Így töröd össze a saját szíved újra meg újra
Nem adsz esélyt az olyan embereknek, akik nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnnek, mert nem tudod, hogy mit kezdenél azzal, ha valaki tényleg maradni akarna.
De azzal is betartasz saját magadnak, hogy újabb és újabb ölelésbe menekülsz. Hogy nem adsz magadnak szünetet. Hogy mástól várod el, hogy összetapasszon egy öleléssel, mert a nagy számok törvénye alapján úgyis találsz valakit, nem?
Ez nem igaz. Legalábbis addig nem, amíg nem tetted le a múltad nagy százalékát, és nem kezdesz el foggal- körömmel ragaszkodni ahhoz, hogy többre vagy érdemes egy futó kalandnál.
Összetöröd a saját szíved, amikor nem vagy képes szembenézni a tükörképeddel és beismerni, ha hibáztál, mert minden egyes alkalommal, amikor ezt teszed, csak azt ismered be, hogy nem vagy elég fontos magadnak ahhoz, hogy dolgozz a hibáidon.
És ezáltal összetöröd a saját szíved, mert elutasítod, hogy kövesd azt, még akkor is, ha néha eltévedsz miatta.
Sokszor elfelejtjük, hogy hiába képzeljük el, hogy milyen lehet a tökéletes kapcsolat két ember között, először arra kellene koncentrálnunk, hogy milyen felemelő érzés lehet magunkat szeretni.
Hogy néha nem árt beismerni, hogy nem mindig a másik a hibás, hiszen csak annyi szereteted adott vissza nekünk, amennyit mi adtunk magunknak. És mégis, hogy tudna valaki igazán mélyen szeretni, ha minden porcikánk azt üzeni, hogy szívesebben lennénk egy másik testben, másik lélekkel és más gondolatokkal, mint a sajátunk?
Folyamatosan te töröd össze a saját szíved, azáltal, hogy nem figyelsz oda rá.
Mert először nem ők löknek el téged, hanem te állítod a saját értékeid patikamérlegre. És döntesz úgy, hogy nem vagy elég.
Az egyik kedvenc idézetem Rudy Francisco slammer tollából való.
„Lehet, hogy olyan vadul kellene szeretnünk magunkat, hogy amikor más lát minket, pontosan tudja majd, hogy hogyan kell ezt tennie.”
Hidd el, ha ezt megtanulod, nagyban megkönnyíted a saját életed.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez