Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





25 dolog, amit mindenképpen meg kell csinálnod idén nyáron

Abban megegyezhetünk, hogy elképszetően nehéz másfél év áll mögöttünk, azonban végre talán fellélegezhetünk. A nyár majdnem mindenki kedvenc évszaka, amikor egy kicsit lazíthatunk, elmehetünk nyaralni, kikapcsolódhatunk, több időt tölthetünk a barátainkkal, és együtt örülhetünk a gondtalan, sokszor izzasztó, ám mégis rengeteg lehetőséget tartogató napoknak. Éppen ezért összegyűjtöttünk 25 dolgot, amit mindenképpen meg kell csinálnod nyáron!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj paperbag shortokat

A paperbag shortok cseppet sem meglepő módon az összefogott tetejű papírzacskókról kapták a nevüket, és azt kell mondanunk, hogy kötelező darabnak számítanak nyáron, ugyanis tipikusan "ápol és eltakar" nadrágok. Magas derekuknak köszönhetően nagyon jól mutatnak crop topokkal, még abban az esetben is, ha úgy érezzük, hogy van rajtunk némi felesleg, amit nem szívesen

olvass tovább

Talán jobb lenne egyedül - Amikor már nem ketten vagytok a kapcsolatban

A jó kapcsolat alapja az lenne, hogy mindketten mindent beletesztek abba, hogy jól működjenek közöttetek a dolgot, támogatjátok és felfelé húzzátok egymást, odafigyeltek a másikra, legjobb barátok vagytok, és ha szükséges, hajlandóak vagytok minden mást a párotok mögé helyezni. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, joggal érezheted, hogy te vagy az egyetlen aki küzd, és tulajdonképpen egyedül vagy a kapcsolatban.

olvass tovább