2. Tóth Éva írásai
Tóth Éva

Az írás számomra nem terápia. Szertartás. Formába öntöm mindazt, ami nap, mint nap átfolyik rajtam. 2013-ban kezdtem a fiókot mellőzve, a közönség elé tárni írásaimat, Anonyma álnéven. Írásaim a szívről szólnak: emberi kapcsolódások, küzdelmek, a női lélek aspektusai, spiritualitás.




A szociálisan érzéketlen emberek

Nyitott emberként mindig is érzékeny voltam más emberek érzelmeire. Számomra, ha belenézek a másik szemébe, nyitott könyvként állnak előttem az érzelmei, gondjai, problémái, mindent le tudok olvasni a másik arcáról, ha figyelmesen tanulmányozom. De ismerek olyan embereket, akik érzéketlensége megdöbbentő.

olvass tovább

Félelmeink hálójában

Annyira tipikus. Ismerik azt az érzést, amikor a legnyilvánvalóbb helyzetekben váratlanul földbe gyökerezik a lábunk és úgy érezzük, képtelenek lennénk egy adott szituációban cselekedni, mert a félelem marokba fogja szívünket és hiába szorítjuk mellkasunkra a kezünket, próbálva fogást találni a nyilvánvaló fájdalmon, azon a torokszorító érzésen, ami minden határozott döntésünket egy vonással kettészeli?

olvass tovább

Önmagunkba vetett hitünk

Van az a pont, ami a lelkünkből mindent elnyel. Abban a pontban nem marad más, csupán a rákényszerített erő, hogy mozdulnunk kell valamerre, különben darabokra hullik az élet körülöttünk.

olvass tovább

Nem kell, megütnöd, hogy verj – a verbális agresszióról

A gondolatoknak hatalma van. A kimondott szónak már teremtő ereje, két ember viszonylatában. Napjainkban a fizikai agresszió egészségesebb elmében és szervezetben nem elfogadott. Az, hogy tettel ártok a másiknak, ezzel megakadályozva, hogy ő jól érezze magát, elfogadhatatlan társadalmunkban. De mit mondanak a szavakról?

olvass tovább

Önmagaddal szemben

Az emberi létben az a legérdekesebb, hogyha egész ügyesen kevergetjük a szálakat magunk körül, akkor nincs szükségünk önismeretre. Figyelmünket lekötik a körülöttünk zajló ügyek, és pontosan elég számunkra, hogyha minimális szinten érinti meg a lelkünket. Felelősséget nem kell vállalnunk tetteinkért, mert mindig a környezet határozza meg saját nyomorunkat, olyan nem létezik, hogy a pokolra mi taszítottuk magunkat.

olvass tovább

Hajnali gondolatok

Máshogy ér a reggel. Lassan nyitom szemem, lelkemen a nyugalom érzete pihen. Nem szorít a mellkasom már, nem fojtogatja hirtelen feltörő hiány. Csak a csend dobolását hallgatom fülemben. Régen ismerősnek hitt érzések kavarognak fejemben, míg alvó arcodat figyelem.

olvass tovább

Kapcsolati fóbiáink

Egy idő múlva elérkezik az a pillanat, amikor két ember között fellobban a láng, és beindul a kémia. A találkozások, hosszú beszélgetések, andalgások, randevúk és forró éjszakák után egymás karjaiba sodródva kijelentjük egyszer csak, hogy kapcsolatban vagyunk. És akkor előkerülnek kelléktárunkból a jól bevált sémák.

olvass tovább

A nők elleni erőszakról

Az erőszak jelenléte egyidős az emberiséggel. Mindig jelen volt, ahogy a háború és a hozzá tartotó veszteségek is. Együtt járt az új birodalmak hódításaival, az emberek behódoltatásának eszköze volt mindig is. Hiába járunk modern időkben, az emberi aberráció mindig jelen marad. A szégyen ráforrasztja az emberi torokra a szavakat.

olvass tovább

Az önszeretet hatalmat ad

Mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amikor az élet markába szorít bennünket és érezzük, innen nincs kiút. A megoldások lehetőségei sorozatosan elfogynak hitünkkel együtt, és magunkra maradunk a kétségeinkkel kézen fogva. Folyamatosan körbe-körbe járunk a problémáinkon, egyre nagyobbra dagasztva a körülöttünk kialakult káoszt.

olvass tovább

Feloldja a múltat a szerelem?

Nagy ütközéseket és közeledéseket élünk meg éveink során. Találkozunk, kézenfogunk, eszmét és telefonszámot cserélünk, egymás karjaiban kötünk ki. Majd összemelegedünk. Először veszekszünk majd sokadszor. Hazudunk vagy megcsalunk. Érzelmileg kimerülten elengedjük egymás kezét és ülünk egyedül a sötétben.

olvass tovább