3 jel, hogy még nem váltál le a szüleidről
Sokan fordulnak hozzám párkapcsolati elakadásokkal – főleg pártalálási nehézségekkel -, és azzal, ha nehezen jön össze a baba. Van, akinél ez a két téma egyszerre jelenik meg az életében: szeretne saját családot, de még a párját sem találta meg. Amint egy kicsit mélyebbre ásunk, gyakran találjuk a háttérben azt, hogy az illető még nem tudott érzelmileg leválni a szüleiről. Amíg ez nem történik meg, nehézséget jelenthet egy párkapcsolatban elköteleződni, és saját családot alapítani. Összegyűjtöttem a leggyakoribb jeleket, és a mögöttük rejlő hiedelmeket.
Idealizálod a családodat
Gyakran hallom kliensektől, hogy „csodálatos gyerekkorom volt”, „a szüleim mindent megadtak”, „mindig számíthatok a családom támogatására”. Ugyanakkor sokszor kiderül, hogy ez csak egy illúzió. Gyerekként szükségünk van arra, hogy a szüleinket tökéletesnek, feddhetetlennek lássuk, hiszen ez adja a biztonságérzetünket. Felnőttként viszont érdemes mögé nézni ennek az idealizált képnek, és felfedni a mögötte rejlő igazságot. Gyakran kiderül, hogy ami családi támogatásként van tálalva, az valójában kőkemény manipuláció és határsértés.
Vannak családok, ahol a szülők még a felnőtt gyereküktől is elvárják, hogy minden lépéséről beszámoljon, mindenről tudassa őket. És támogatás címén egyrészt ellenőrzik, kontrollálják őt, másrészt „én csak jót akarok neked” felkiáltással aktívan és rendszeresen beleszólnak az életébe. Aki pedig mélyen elhitte azt a propagandát, amit egész életében hallott a szüleitől – „mi szép, szerető, összetartó és támogató család vagyunk” –, észre sem veszi a határsértést, fel sem merül benne, hogy ez így nincs rendben. A határsértést, a beleszólást támogatásnak hiszi, és úgy érezheti, még vele van a baj, ha nem kér ebből, így aztán együttműködik a rendszerrel mindaddig, amíg nem tudatosítja annak mérgező mivoltát.
Várod a szüleid jóváhagyását
Sokan még felnőttként is várják a szülői áment egy-egy döntésük meghozatalánál. Nem mernek bízni a megérzéseikben, nem tudnak maguknak engedélyt adni arra, hogy bizonyos dolgokat meglépjenek. Ez is azt jelzi, hogy elmaradt vagy nem ment végbe maradéktalanul a szülőkről való leválás. Nem arról van szó, hogy nem lehet kikérni a szülők vagy bárki más véleményét, tanácsát. Viszont, ha valakinek mindig szüksége van egy külső megerősítésre, az már egy függőségi viszonyt jelez. Az önálló felnőtt élet ott kezdődik, hogy nem mások engedélyére, jóváhagyására, megerősítésére várok, hanem meg tudom adni saját magamnak az engedélyeket, és merek önállóan döntéseket hozni, vállalva a hibázás lehetőségét és a következmények felelősségét.
A szüleid jóllétével vagy elfoglalva
Gyakori az is, hogy valaki túlzott felelősséget érez a szülei iránt. Úgy érzi, az ő dolga, hogy a szüleit boldoggá tegye, az ő feladata gondoskodni a jóllétükről, az ő hibája, ha a szülei nincsenek jól, és kötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy ez ne így legyen.
Ez az attitűd általában egy gyerekkorban elsajátított hiedelemben gyökerezik. Ha a szülők sem nőttek fel érzelmileg, akkor nem tudnak felelősséget vállalni a problémáikért, nem tudják azokat érett módon megoldani. Gyerekként pedig azt gondoljuk, hogy a szüleink tökéletesek, tehát a mi hibánk, ha valami nem jól működik a családban. Ha ők nem tudták megoldani, majd megpróbáljuk mi: van, aki villámhárítóvá válik a szülei között, esetleg a szülei felnőtt szerepbe tolják azáltal, hogy vele beszélik meg a problémáikat. Sokszor felcserélődnek a szerepek: a szülő kerül gyerekszerepbe, a gyerek pedig szülőszerepbe. Sokan megfogalmazzák, hogy „túl korán fel kellett nőnöm”, „nem volt önfeledt gyerekkorom”. Ennek oka legtöbbször a szülői éretlenség, a felelősségvállalás hiánya, ami mind a gyereken csapódik le, nála landol az összes felelősség.
Ebből adódhat az, ha valaki felnőttként is túlzott felelősséget érez a szülei iránt, és inkább figyel rájuk, az ő életükre, mint a sajátjára. Nem tud, nem mer elszakadni, nem meri őket magukra hagyni, mert azt cserbenhagyásnak gondolja. Csak akkor mer a saját életére figyelni, ha a szüleit már „rendben tudja”. Ez viszont csak ritka pillanatokban valósul meg, mert mindig adódik egy újabb nehézség, aminek a felelősségét a szülő nem tudja elhordozni, így újra elindul ugyanaz a kör: a szülő problémáját a már felnőtt gyerek próbálja megoldani. Ezzel az a baj, hogy ez szinte minden energiáját leköti, ezáltal nem tud a saját életére koncentrálni: önállósodni, párt találni, családot alapítani, úgy élni az életét, ahogy ő szeretné.
Ami bent tartja ebben a helyzetben, az a bűntudat: hibásnak érzi magát, ha nem gondoskodik a szüleiről. A bűntudatot pedig a szülők keltik benne, olyan üzenetekkel, hogy „a család a legfontosabb”, „mi is mindig megtettünk érted mindent”, vagy akár érzelmi zsarolással: „ha nem látogatsz meg, én meghalok”.
A leválás azokban a családokban nehéz, ahol egyik vagy mindkét szülő mérgező. Ahol szeretet címén határsértés, manipuláció, bűntudatkeltés, érzelmi zsarolás, kihasználás van. Fontos, hogy felnőttként ledöntsük az eredeti családunkkal kapcsolatos illúziókat, és megismerjük az igazságot. Csak így tudunk kiszabadulni a mérgezettség hálójából, és elkezdeni a saját, önálló életünket.
Ha úgy érzed, érintett vagy a témában, gyere el egyéni konzultációra vagy a következő csoportos szomatodráma-napra július 17-én! Szeretettel várlak.
Jelentkezem egyéni konzultációra
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez