A közöny a nő halálcsókja
Ha a nő szeret, akkor beszél hozzád. Akkor tombol, kiabál, hisztizik, sír, elpanaszol, kérdőre von, magyarázatot vár, és gondolkodás nélkül, az arcodba borítja a sérelemzuhatagot. Nem burkolózik némaságba, nem hagyja, hogy az értetlenség, csendes, kommunikációmentes, különálló, gyűlölet-szigetekre sodorja az egykori szép szerelmet.
Nem csak fizikailag van jelen, nem töri a fejét szökési terveken, nem fogalmazza a búcsú szövegét, és már nem analizálja a kapcsolat, ki mit szúrt el a múltban. Ha a nő szeret, akkor nem hallgat. A közöny a nő halálos csókja, érted már? Akkor ott van, átadja magát, minden sejtjével benne lélegzik a kapcsolatban, mert még fontos, mert megéri, mert változtatni akar, mert meg akarja javítani.
Ha udvariasan végighallgatja a férfi szónoklatot, majd elvonul, akkor mit tesz? Viselkedik. Akkor már nem vagy fontos. Semmi vagy. Ha a nő szeret, érzelem vulkán kitörést zúdít rád, nem érdekli, hogy majd belefulladsz, hogy a pokolba kívánod hogy gyűlölöd, és szereted egyszerre, hogy megöl, felemészt ez a héjanász. Ha a nő szeret, számára ez az egyetlen ösztönös, járható út. Ha egy nő nem beszél, akkor magába fordul és saját maga világában él, így próbál időt nyerni, túlélni. És ha egy nő nem beszél, akkor lehet, hogy titkos külső kapcsolatok sikátoros zsákutcájában már egy másik férfi ragyogtatja. A szerelmet akkor lekapcsolta a gépről, és hagyja magától kimúlni. Az érzések kihűlnek, lehetetlen már feléleszteni, nem szíthatók fel soha többé. Pedig a szerelem megérdemelné az újraélesztést, hogy kétségbeesetten, minden lelkierőt összeszedve fújják bele az életet jelentő energiát, töltsék bele a létezést, és feszülten, reményteljesen figyeljék az életjeleit.
Elhidegülni tudod, olyan, mint túl sokáig ülni egy kád simogató, forró vízben. Aztán telik az idő, kihűl a víz, és mi vacogni, dideregni kezdünk. Nem akarunk többé ott maradni, ahol fázunk, igyekszünk kimászni a vízből, eszünk ágában sincs már felmelegíteni újra, a helyszín reménytelenül kényelmetlen, nem melegít, nem simogat, nem lazít, és nem nyugtat többé. Így vagyunk mi ezzel. Mint a kirakós játékban, elfogynak a betűk, elfogy a szó, úgyis mind elcsépelt, időhúzó, szitkozódó, meddő vita. A közöny a nő halálos csókja. Ha beállt a csend, a nő készen áll elengedni a férfit. És lehet, hogy még veled marad, sajnálatból, időhúzásból, vagy gyávaságból, de jobb, ha beletörődsz, elpukkant a szerelembuborék.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez