A külsőségeken túl
A külsőségek világában élünk. Egy pillanat alatt bárkit megítélünk az autójáról, a ruhájáról, arról, hogy hol lakik. Persze a külsőségek sok mindent elmondanak rólunk, akár azt is, hogy milyen anyagi körülmények között élünk – mert általában erre kíváncsi a legtöbb ember – de azért ennél többek vagyunk!
Külső megjelenésünk nem csak arról mond el sok mindent, hogy mennyi pénzünk van, hanem arról is, hogy mire szeretünk költeni és mire nem. Mert a pénzt mindenki máshogy kezeli, mindenkinek más a fontos. Van, aki a pénzét, ha van, ingatlanokba fekteti, más talán ékszerekbe, műtárgyakba, vagy épp utazásra szereti költeni, esetleg tanulásra. Amikor találkozunk valakivel általában mindezt nem gondoljuk végig. Az alapján ítélünk, amit látunk. Nem nézünk a dolgok mögé, nem vesszük a fáradságot, hogy megismerjük a másikat, nem is érdekes számunkra a másik, ha nem látjuk rajta azokat a külső jeleket, amelyekből azt állapíthatjuk meg, hogy számunkra megfelelő társaság vagy kapcsolat lehet az illető. Persze van ebben némi igazság, mert ha hasonló az érdeklődési körünk, az értékrendünk, akkor valóban hasonló dolgok fontosak számunkra és azokat rögtön észrevesszük. Azonnal elkezdődhet a kommunikáció, ha pedig nem, akkor nagy valószínűséggel nem vagyunk érdekesek egymás számára. A hétköznapokban ezek a felismerések rendkívül egyszerűen nyilvánulnak meg. Tesszük a dolgunkat, próbáljuk feldolgozni a minket érő információhalmaz számunkra érdekes részét és megyünk tovább. Az embereket pedig, egy pillanat alatt felmérjük, hogy hozzánk képest hova tartoznak, partnerek-e számunkra vagy sem.
A barátnőm nemrég érdekes történtet mesélt hétköznapi értékítéletünkről és a külsőségekről. A kisfia magánóvodába jár, az egyik kisfiúnak az óvodából születésnapja volt, ahova minden csoporttársát meghívta. Megérkeztek az anyukák a gyerekekkel együtt, és amíg a gyerekek játszottak, az anyukák beszélgettek. A barátnőm is rögtön szóba elegyedett az egyik anyukával, aki rendkívül szimpatikus volt számára, és aki szemmel láthatóan egyedül érezte magát a partin…
- Nincs sok barátunk, mesélte az anyuka a barátnőmnek. A többi anyuka mintha kerülne engem, azt hiszem kellemetlen számukra, hogy nem nagy autóval járok a gyerekemért az óvodába, mint ők, és nem viselek látványosan világmárkákat. Azt is mondhatnám, hogy nem állnak szóba velem, mert ahányszor csak megjelenek az óvodában, úgy viselkednek, mintha ott sem lennék. Pedig mi is ugyanoda járatjuk a gyerekünket, tehát megengedhetjük magunknak ugyanazt az óvodát, csak nekünk a külsőségeknek ez a formája nem fontos. A férjem külföldi, külföldön ismerkedtünk meg. Kint is és itt is elismert orvosként tartják számon, és megbecsülik, de számára nem fontos, hogy amíg itt dolgozik drága autóval járjon. Az ő családjában, abban a környezetben, ahonnét ő jött ez nem lényeges.
- Körbenéztem – meséli a barátnőm – és valóban kinéztek minket a többiek. Egy darabig figyeltem őket, ahogy próbálnak nem tudomást venni a jelenlétünkről, aztán nevettem magamban…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez