A legtöbben online vásárolnak pelenkát
Több mint 2500 édesanya részvételével végzett kutatást a pelenkavásárlási szokásokról az ország legnépszerűbb baba-mama webáruháza, a Pelenka.hu. A felmérés rámutatott, hogy a legtöbb anyuka gyermeke születése előtt az ismerősöktől, családtagoktól kér tanácsot, és az édesanyák nagy része számára legalább olyan meghatározó a környezetbarát technológia, mint az ár.
Országos internetes felmérést végzett a Pelenka.hu decemberben, amelyben a kisgyermekes családok pelenkavásárlási szokásait vizsgálta. A kutatásban több mint 2500, döntően 25-35 év közötti, egy vagy két pelenkás gyermeket nevelő anyuka vett részt. Az édesanyák többsége arról számolt be a felmérés során, hogy kismamaként kisgyerekes ismerősök és családtagok körében érdeklődött azzal kapcsolatban, hogy milyen terméket érdemes választani. Fele ennyien mondták, hogy online cikkek, blogok alapján informálódtak, illetve legalább ennyien válaszolták azt, hogy nem tájékozódtak előre, csak az első vásárlás pillanatában döntöttek. A válaszadók közel fele kettő vagy három különböző márkájú pelenkát szerzett be első gyermeke születése előtt, azonban ugyanennyi család mindössze egyet, sőt, azóta is azt a márkát használja. A többiek nagyobb része egy ajándékba kapott, majd jobban bevált pelenkamárka (22%) miatt vagy az ár miatt (20%) váltott másikra. A túlnyomó többség (a megkérdezettek 85%-a) az első gyermeke születése előtt kis kiszerelésben, míg a válaszadók 15%-a rögtön nagy kiszerelésben, havi vagy másfél havi csomagban szerezte be a terméket.
A kórház ritkán biztosít pelenkát az újszülötteknek
A válaszadó anyukák közel háromnegyede (72%) számolt be arról, hogy a szülést követően, a kórházi tartózkodás során nem biztosítottak a gyermeke számára pelenkát, a megkérdezettek negyede viszont a kórházak felkészültségéről nyilatkozott.
A legtöbb család online vásárol a babáknak
A kutatás kitért arra is, hogy az anyukák milyen úton szerzik be a kisgyermekek számára a pelenkát. A jelen kutatásban résztvevők 88%-a számolt be arról, hogy rendszeresen vagy részben online szokta a terméket megvásárolni, de emellett a drogériák is népszerűek. A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy az édesanyák 20%-a tudatosan csak az adott terméket keresi és rendeli meg egy webáruházban, viszont a kitöltök többsége arról számolt be, hogy időnként vagy gyakran szokott a webshopok további termékei között is böngészni, vásárolni. Az online vásárlást a válaszadók közel harmada a házhozszállítás miatt választja, így nem meglepő, hogy a legtöbben nagy kiszerelésben vásárolnak, illetve az is kiderült, hogy éppen ennyi családot (30%) a beszerzési hely kiválasztása során a nagy akciók motiválnak.
Meghatározó a pelenkák ára és a környezetbarát technológia
A felmérés rámutatott, hogy a válaszadók negyede számára nem meghatározó a termékek ára, azonban a válaszadók háromnegyede figyelemmel szokta kísérni, hogy mikor lehet kedvezményes áron vagy gazdaságosabb kiszerelésben beszerezni a pelenkákat. Sokan a konkrét termékre keresnek rá több oldalon, és azon a helyen szerzik be, ahol akciósan tudják megvásárolni. A kutatás résztvevőinek mindössze ötöde válaszolta azt, hogy nem fontos számára, hogy környezetbarát technológiával készüljön a pelenka, azonban az édesanyák 80%-a környezettudatosan próbál választani. Ugyanez mondható el az allergén anyagok kerüléséről is. A legtöbb anyukának nagyon fontos a pelenkák nedvszívó képessége és a vastagsága is a választásnál, ám bevallásuk szerint sokkal kevesebbek számára meghatározó, hogy milyen márkáról van szó. Amennyiben mégis van egy rendszeresen használt márka, amit szeretnének lecserélni, akkor a legtöbben ebben az esetben is kisgyermekes ismerősöktől és családtagoktól kérnek tanácsot.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez