A mélypontod az átalakulásod kezdete
A nehéz érzések megélésének manapság eléggé rossz a „marketingje”. Sok segítő irányzat azt hirdeti, hogy „írd át”, „töröld ki”, „programozd át”, „engedd el” a fájdalmakat. Ezek a megközelítések az ego szándékát fejezik ki, ami mindig arra törekszik, hogy a könnyebb utat válassza. Az igazi átalakuláshoz, a hosszútávú fejlődéshez, az erőnk megtalálásához pont a mélységeinkben való megmerítkezésen át vezet az út.
Ne akarj mindig jól lenni!
Még mindig tartja magát az a közhiedelem, miszerint akkor egészséges valaki mentálisan, ha mindig jól van, mindig mosolygós, mindig sugárzó. Ennek pont az ellenkezője igaz: a mentális egészségtelenség egyik jele, ha valaki örökké pozitív és soha nem él meg nehéz érzéseket. Önbecsapásban tartja magát, illúzióban él az, aki mindig „happy”. Sokan hazudják maguknak, hogy tökéletes a családjuk, tökéletes a párjuk, minden rendben van az életükkel, pedig ez koránt sincs így. Ez egy éber álom. Aki ebben az állapotban van, elveszíti a kapcsolatot a legbelsőbb önmagával – az érzéseivel, az intuíciójával – és a valósággal is. Helyette egy alternatív valóságot kreál magának. Ennek a szélsőséges megnyilvánulási formája a pszichózis, amit pszichiátrián kezelnek. Kicsiben, nem annyira kirívóan sokan élnek egy ilyen pszichotikus állapotban, egy alternatív, csak az ő fejükben létező valóságban. Ez patológiás állapot. Sok segítő irányzat ezt az állapotot tartja fenn, ebben erősít meg, amikor azt sugallja, hogy nincs más dolgod, mint átírni a „programjaidat”, és máris boldog leszel.
Az igazság fáj…és felébreszt
Ha voltál már nagyon mélyen, veszítettél el fontos dolgokat vagy embereket az életedben, csalódtál igazán nagyot, akkor tudod, hogy van az a fájdalom, ami elviselhetetlennek tűnik… Aztán valahogy mégis túléled, és teljesen más emberként jössz ki belőle, mint aki előtte voltál. Sok minden átértékelődik, átrendeződik benned akaratlanul is. Valahogy minden sokkal egyértelműbbé válik, kitisztul a kép, és élesen elválik az igaz a hamistól. A legmélyebb fájdalmak túlélése erőssé tesz: megtapasztalhatod, mennyi mindent kibírsz – olyasmit is, amit nem is gondoltál volna magadról.
A mély fájdalom megtisztít, és újjászületsz általa. Egyúttal eltemeted azt az embert is, aki előtte voltál. Ez nem egyszerűen egy „restart”, egy újrakezdés, hanem egy mély transzformáció, átalakulás is. Jobbá, igazabbá, bölcsebbé tesz.
Miért is akarjuk akkor elkerülni a mélységeket? Hiszen nem is tudjuk. Az élet elkerülhetetlenül hoz nehéz helyzeteket, amelyeket nem lehet teli szájjal vigyorogva, végig pozitívan megélni. Az utunkon jönnek kisebb-nagyobb akadályok, kerülőutak, veszteségek, csalódások, kudarcok, visszaesések, és persze örömök, sikerek, könnyebb szakaszok is. Ez így normális, így életszerű.
Az érzéseinknek is megvan ugyanez a hullámtermészete, mint az életnek: megjelennek, a magasba vagy a mélybe rántanak minket, majd elcsendesednek. Ha megpróbáljuk útjukat állni, akkor pedig hosszan velünk maradnak, szép lassan megbetegítenek, akár meg is ölhetnek.
A testi tünetek, betegségek minden alkalommal elvezetnek minket ilyen mélyre temetett, fájdalmas érzésekhez, amiket próbáltunk elkerülni, elzárni, nem érezni. A gyógyulás útja pedig ezeknek az elzárt érzéseknek a megengedése, kiengedése, felszabadítása, megélése. Ha ezt megtesszük, ugyanazt fogjuk tapasztalni, mint amikor az élet kényszerített bele minket valamilyen mélységbe: megéljük a fájdalmat, és utána kitisztul a kép, és elindul egy mély átrendeződés, átalakulás. Tisztábban látjuk a helyzetünket, meglátjuk a valóságot, visszatalálunk az erőnköz, a bölcsességünkhöz, és mindennek birtokában gyökeresen megváltozhat az életminőségünk. Ezen az úton kísér végig a szomatodráma.
További írásaimat a Facebook oldalamon, valamint a honlapomon olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez