A munka becsülete
Az egyszerű melós.. Olyan sokszor hallom ezt a közszájon forgó, kissé kesernyés ízű szókapcsolatot, hogy gondoltam, írok róla. Nem azokról szándékozom fogalmazni, akik reggelente tüskével és sörrel indítanak a hajnali ötkor nyíló késdobálóban, napközben a söprűn támaszkodás művészetét fejlesztik tökélyre, és az út mellett állva, ultra prosztó módon füttyögnek és szólogatnak be az arra elsétáló nőknek. Nem. Ez nem a suttyókért mondott védőbeszéd.
Első blikkre néhány kérdés merül fel bennem, amire érdemes kicsit időt szánni. Az egyik, hogy magát a munkást tartja-e egyszerűnek a gondolat kimondója vagy a munka, amit elvégez, tűnik esetleg számára szimplának? Vagy tán a szakmunka kategóriája került abba a kosárba, amit jóérzésű ember nem is érint önnön kezével, annyira lealacsonyító? Esetleg arra utal ez a megközelítés, hogy az efféle tevékenység nem igényel különösebb szellemi teljesítményt? Nézzük!
Általános megközelítés, hogyha egy ilyen, "egyszerű melós" keres jól, él meg szépen az általa végzett munkából, annak produktumaiból, akkor azok, akik meglehetősen sokat tanultak, miért nem kereshetnek náluk még sokkal jobban? Akár jogos is lehet a felvetés, mert a tanulásba befektetett munka évekre elveheti az időt attól, aki egy felsőoktatási intézményben izzad vért, mire egyáltalán eljut odáig, hogy végre a munkaerőpiacon találja magát. Fullasztó, óriási versenyben. És egyből elvárják, hogy a kezdő diplomás mindenféle tapasztalattal rendelkezzen. Fillérekért dolgozzon, és közben legyen hálás, hogy egyáltalán beengedték az épületbe... A piac elvileg beárazza, mennyi az értéke egy elvégzett tevékenységnek, illetve milyen értékkel bír egy-egy speciális ismereteket igénylő feladat elvégzése. Aki úgy véli, hogy egy "egyszerű szakma" elsajátítása abban a néhány évben történik csupán, amíg az iskolapadból kikerül az illető, akkor az ilyen természetesen igen nagy tévedésben van. Egy vízvezetékszerelő, villanyszerelő, kőműves, asztalos, kovács vagy épp egy lakatos szakma elsajátítása bőven túlnyúlik az iskolapadban ücsörgés idején. Hosszú évek kellenek, míg valaki teljeskörűen elsajátítja azokat a fortélyokat, amik szükségesek egy ilyen típusú szolgáltatás elvégzéséhez. Nem beszélve arról, hogy a szükséges eszközök összegyűjtése szakmától függően sok-sok millióra is rúghat. És miközben az illető elvileg profitot remél, egy jó részét vissza kell forgatnia a vállalkozásába, hogy az általa elvégezhető feladatok köre bővülni tudjon, és egyre jobb minőséget tudjon biztosítani rövidebb és rövidebb idő alatt.
Az utóbbi években szembetűnő módon megemelkedett a "social media" felületein azoknak a videóknak a mennyisége, amikben különböző szakmák termékeit állítják elő szépen rögzített képkockákon. Milliók nézik ezeket, és úgy tűnik, egyre csak szaporodik azoknak a száma, akik csodálkozva figyelik ezeket az ügyeskezű szakembereket, és illetik őket megbecsülést kifejező szavakkal. Vajon véletlenül? Úgy tűnik, egyre több helyen fedezik fel újra, és értik meg, hogy a kézműves tevékenység egyrészt nem szégyen, másrészt alkotói minőséget tud képviselni. Nem elfelejtve, hogy természetesen sok kutyaütő és a tevékenységet megcsúfoló egyén is a szakmája járatott professzoraként fémjelzi magát. És miközben igyekszik minél kevesebb idő alatt letudni a dolgát, a pofátlanság határáig megy el az árképzésben.
A műveltség és kulturáltság lehet sajátja egy földet művelő és egy közgazdász végzettségű személynek egyaránt. Ahogy mindkét réteg kitermeli a maga ősbunkóit is.
A funkcionalitás, a megfelelő arányok és a szépség kéz a kézben tudnak járni, és ezt csak erre érzékeny személyek képesek magas szinten létrehozni. Legyen ez egy háztető, egy egyedi szerszám vagy egy lovak számára készült nyereg. Mind lehet művészi igényű és igénytelen is.
Az egyszerű melós lehet egyszerű melós, de a szakmája avatott professzora is. Épp ezért ez a megközelítés évszázadokra, sőt, évezredekre visszamenőleg lealacsonyító azokra nézve, akik paloták berendezéseit, gyönyörűen kovácsolt kardokat és kerítéseket, precízen faragott épületköveket vagy épp tökéletesen illesztett dongákból összeállított hordókat készítettek anélkül, hogy lehetőségük lett volna felsőoktatási intézmények berkein belül művelni magukat. Az érték bennünk kezdődik. De hogy mivé alakítjuk, az egy másik kérdés. És érdemes lehet tovább gondolni.
További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez