A szerelem nem szakít el önmagadtól, ha igazi
Nehézséget okoznak nekünk a társas kapcsolataink, míg saját magunkba nem vagyunk „szerelmesek”. Milyen érdekes az élet, hiszen összezár magunkkal, de a többit ránk bízza. Próbálunk mások által közel kerülni magunkhoz, inspirálódni belőlük. Amíg nem tudjuk határainkat, mások átléphetik azt, és eléggé tud fájni.
Ezt hívhatjuk rosszul sikerült szerelemnek, akár barátságnak. Rengeteg benne a tanulság valóban, hiszen szükséges másokat is bevonni a tanulmányainkba. Rosszul hangzik, de kellékek, szerepek az életünkben. Múló a fájdalmuk és a miénk is. Helyettünk viszont nem lehetnek jelen az életünk belső harcaiban. Valahogy azok mindig megtalálnak és minél tovább menekülsz annál több idődbe telik.
Mindig azt akarjuk, ami már megtörtént velünk csak éppen nem úgy, ahogy megtörtént. Szeretnénk uralni érzéseinket, tetteinket és vágyainkat. Vannak ösztöneink, és vannak tudatos döntéseink is. Minél többet tanulsz, annál jobban megy majd. Amíg nem gyűjtöttél elég tapasztalatot, könnyebben sebez meg egy-egy intim kapcsolat. Persze van olyan tévedés is, ami szimplán csak rossz volt, és az univerzum nem akar neked semmit sem üzenni. Meg lehet majd különböztetni ezeket egymástól. Idővel.
Az első szerelemben felfedezzük testünket, a testünkben való vágyakat, izzásokat. Milyen valakit szeretni, milyen mikor hiányzik, és milyen róla minden lopott percedben álmodozni. Aztán lesz valami családi zűr, mert még túl fiatalok vagytok, vagy valami hasonló szülői féltés. Megtanulod milyen érzés valaki hiányától álomba sírni magad. Később talán titokban újra folytatjátok, és már nem megy annyira jól, mint az előtt. Elkezdődnek a viszálykodások, esetleg tettlegesség is történik. Sokáig szenvedsz majd.
Aztán jön a következő, amilyen sok esetben már egymás testét is felfedezzük, és annyira közel engedjük magunkba, hogy tudat alatt engedelmeskedünk minden kis önző vágyának. Nem akarjuk elveszíteni, megjátsszuk önmagunkat. Eldobjuk barátainkat, nem csinálunk semmi személyes dolgot magunkkal. Eltűrjük a féltékenységet, mert biztosan jobban tudja nálunk, hogy mit és hogyan is kellene. Később már teher lesz bennünk. Elburjánzik testünkben, mint a lapra kifolyt tinta, mindent beborít és belénk szívódik, átüt rajtunk. Nehezen, de megszabadulsz tőle.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez