Az Egyetlen
Egész életünkben keressük az Egyetlent. Aki mellett majd nem kapja fel a fejét a hiány, hogy új utakra csábítson. Aki mellett majd jó emberek lehetünk és kihúzhatjuk magunkat a tükörben, miközben azt mondhatjuk: Maradok! Már nincs hová mennem.
Ebben is, mint mindenben végletesek vagyunk. Nem vesszük figyelembe, hogy utunk nem egyenes és az állandóság nem minőségünk, hisz minden változó és áramló. A múltban élünk és a jövőbe meredünk, hiányt élünk, hisz amin mindig átsiklunk az a pillanat szépsége.
Az Egyetlen a pillanatban létezik. Abban a pillanatban, ahol úgy döntesz, hogy nem adod másnak az energiád. Csak neki. Abban a pillanatban. Mikor nem menekülsz el a valóságtól, amikor úgy döntesz, hogy a pillanatot egyetlen emberrel éled meg, hogy elrepítsen az örökkévalóságba. Akkor születik meg az Egyetlen, ha tiszteled, ha átadod magad, ha felismered, hogy nincs szüksége az elmédnek másra, hisz Ő az, aki akkor és ott a Te részed. Az Egyetlen a tanítód, a Mestered, út Istenhez, önmagadhoz a pillanaton át, ami lépésről-lépésre, döntésről-döntésre halad. Egyetlen az lesz, akit kincsként, megismételhetetlen csodaként fogadsz.
Akire figyelsz, mert lényével utat mutathat önmagadhoz. Akitől nem jobb ember leszel, hanem aki mellett felismered, hogy mindig is jó voltál. Akire vigyázol, akinek óvod a lelkét, akivel nem játszol. Akit meghagysz tisztának, hogy megtisztítson. Akivel nincs múlt és nincs jövő, csak egy-egy apró lépés pillanatról-pillanatra.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez