Az elektromos kicsi – Mini Cooper SE
Önmagában nem új dolog, hogy a Mini Coopernek létezik elektromos változata. Talán az egy picikét izgalmasabb, hogy az egyébként szinte azonosnak tűnő benzines és elektromos kivitel a meghajtáson kívül milyen sok egyéb különbséget is rejt, mintha két egymást nem ismerő fejlesztő csapatnak adtak volna azonos alkatrészeket. Így a végeredmény befoglaló méretek szempontjából természetesen megegyezik, mégis másképpen kerültek az építőelemek egymásra.
Úgy hiszem, hogy arra kár külön hasábokat pazarolni, hogy az elektrifikáció szükségességét megértsük, hogy annak létjogosultságát cáfoljuk vagy éppen megkérdőjelezzük. A döntés megszületett és a BMW tulajdonában lévő Mini előbb vagy utóbb (én azért a lelkem mélyén bízom az utóbbiban) teljes mértékben elektromos márkává fog alakulni.
A folyamat már 2010 magasságában elindult, amikor a harmadik generációs Minik készültek, akkor még limitált számban és koncepcióként tisztán elektromos hajtással. A BMW első tisztán elektromos autójával, az i3-mal közös technikai alapokon készültek az első Minik. Ezt követte a most leköszönő negyedik generáció, amely már teljesértékű kivitelként kínálta az elektromos hajtást Mini Cooper S illetve SE néven. 2020-ban a Motorhangnál is járt ez a széria, az erről készült írásunk itt olvasható.
Az ötödik generáció esetében is mondhatnánk azt, hogy követve a hagyományokat, kis különbségeket találunk a formatervben, de én úgy gondolom, hogy itt ennél kicsit többről van szó. Ameddig a benzines változattal szemben az alapvető jelek, mint a teli hűtőrács és az ebből következő egyedi frontrész, az eltérő felni design, a sárga S betűk, amelyek az elektromos meghatást jelölik természetesen jelen vannak. A markáns eltérés mégsem kívül, hanem elsősorban belül, az utastérben található, illetve a motorháztető alatt kell keresni. Utóbbi esetében azt is megfigyelhetjük, hogy míg a benzines Mininél a motorháztető a teljes első lámpatestet körbeöleli (így a felnyitott gépháztetőnél, ahogyan az Mini esetében lenni szokott egy-egy lyukat látunk, amely lecsukva körbeveszi a lámpatestet), addig az elektromos változatnál kizárólag a lámpa közepéig nyúlik a motorháztető. Ez lecsukva nem észrevehető, de ha felnyitjuk egészen jelentős a különbség.
Az új elektromos Mini ha lehet még letisztultabb, „Mini”malistább lett, mint az elődje. Ezt egyfelöl lehet úgy értelmezni, hogy a mostani divat vagy korszak igénye, és persze úgy is, hogy kevésbé hozza a minőség érzést. Talán az igazság a kettő között van. Mert persze a krómozott elemek hiánya, a sok apró repülőgép cocpitjére hajazó kapcsoló a csicsát, a magasabb presztízst nélkülözi, de másfelöl az is tény, hogy a hatalmas kerek formájú OLED kijelző és a kárpitozott műszerfal semmiképpen nem kelti azt a hatást, hogy ne lenne érték, minőség az utastérben. Mondjuk azt, hogy fiatalosabb, modernebb lett ez a kivitel. Ami nekem hiányzik és sosem fogom megszokni az a fizikális gombok szinte teljes hiánya és itt például a klíma vezérlésére gondolok. Semmi értelmét nem látom ugyanis annak, hogy arra a közös felületre van integrálva, ahol a rádiót, klimát vagy akár az összes egyéb beállítást vezéreljük. Rengeteg képernyőnyomkodást és sokkal több időt igényel, mint egy külön erre a célra kialakított felület. Én ezt simán beáldoznám a nagyobb térérzetért.
A méretes és egyébként jól átlátható, hihetetlenül gyors és logikus felépítésű infotainement rendszert rejtő kerek kijelző alatt egy pár kapcsolóból álló gombsort találunk. A fokozatváltót, gyújtáskapcsolót, a driving experience állítót és egy hangerőség állítót találunk rajta. Ez utóbbi nagyon praktikus, a vezetési élmény kapcsoló pedig roppant vicces. Ugyanis nem a szokásos eco, normál, sport és hasonló üzemmódok közül választhatunk, hanem olyan hangulatok közül, amelyek természetesen nevükben (és akár színükben, grafikájukban is) sugallják, hogy mi is változik meg az autóban, ha ezeket választjuk. A vizuális hatásokon kívül a Mini stilizált motorhangja is ennek megfelelően változik, így az élmény ha lehet még hitelesebb.
Ahogyan a bevezetőben említettem azonosnak tűnő, mégis különböző belső térkialakítást kapunk az elektromos változatban a benzines kivitelhez képest. Más a légbeömlők kialakítása, azok teljes vezérlése. Más a középső pohártartó kialakítása, de még a könyöklő is. Hogy mi az oka, hogy ebben módosítások vannak, arra nem jöttem rá. Nekem a benzines berendezés valamivel jobban tetszett. A benzines kivitelről szóló írásunk, illetve képek itt tekinthetőek meg.
Az utastér egyébként papíron négy felnőtt számára alkalmas. Én inkább úgy fogalmaznám ezt meg, hogy vagy négy igazán alacsony felnőtt számára alkalmas, vagy 2 átlagos felnőttnek és két egyéb utasnak, akik büntetésben vannak. De nem gondolom ez utóbbit kifejezetten releváns problémának, hiszen a Mini elsősorban egy trendi, városi közlekedésre használt autó, hol a legritkábban fog 4 utas egyszerre utazni. A csomagtér 210 literes, tehát nem túlságosan nagy és ha több csomagunk van és lehajtjuk a hátsó üléseket (60/40 arányban) és 800 literig bővítjük a helyet, akkor úgy sem fér el 2 utasnál több az autóban.
Az elektromos meghajtás kifejezetten jó és rendkívül energiahatékony. Mi az erősebb változatot teszteltük, amely 218 lóerős. Ezzel a teljesítménnyel 6,7 másodperces 100-as gyorsulásra képes. 49,2kWh-s akkumulátora segítségével WLTP szerint 388, saját mérésünk alapján 320-350 km közötti hatótávot tud. Ez pedig egyáltalán nem rossz, sőt!
Összeségében úgy gondolom, hogy a Mini kiváló és ideális a városi, elővárosi közlekedésre. Tökéletes elektromos autó. Talán az egyetlen baja az ára, hiszen ezzel a teljesítménnyel 14,9 millióról indul, de felextrázva 16 milliót könnyen eléri vagy túl is haladja az ára. Ez pedig egyáltalán nem kevés pénz ezért a kategóriáért. Félelmem tehát, hogy ez lesz az egyetlen akadálya, hogy szélesebb körben elterjedjen hazánkban.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez