Az életben sem tudhatunk meg mindig mindent, miért pont a filmekben lenne ez másképp? - Interjú Kárpáti György Mórral
2011-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Enyedi Ildikó osztályában, mint filmrendező. Osztálytársa volt többek között Rév Marcell is. A régi osztály pedig a mai napig inspirálja és támogatja egymást. Cannes, Tallinn, megannyi filmfesztivál. Kárpáti György Mórral eddig többnyire az éppen aktuális alkotásairól beszélgettek, mi most megpróbáltuk egy kicsit jobban megismerni a rendező valódi személyét is, a Manyi Kulturális Házban ülve. Mennyire sikerült?
Az eddig megjelent interjúid egytől-egyig csak és kizárólag az éppen aktuális projektedről szól és nem rólad. Mennyire tudatos, hogy általában a rendezéseid vannak előtérben saját magad helyett?
Kárpáti György Mór: Inkább a filmekről kérdeztek, de mindig örülök, ha valamin évekig dolgozunk, akkor utána érdeklődnek és lehetőségünk van, hogy beszéljünk róla.
Mégis öntudatlanul, indirekt módon bemutatkozom a filmekkel, a témaválasztásokkal, a visszatérő helyszínnel, ami legtöbbször a természet, az erdő.
Ha már indirekt mód. Ha egy szóval kéne kifejezni magadat, akkor mi lenne ez az egy szó?
KGyM: Komoly.
Miért pont a komolyat mondtad?
KGyM: Nagyon szeretem a humort, nagyon szeretek figyelni az emberekre, de sokszor csak figyelek, sokszor vagyok csendben, és ezért talán ezt mondták rám a legtöbbször. Ezen pedig egyszerre nevetek és egyszerre veszem komolyan.
Kép: Rohonczi Anita
Mennyire vagy önazonos rendező?
KGyM: Szerintem minden önazonos: a döntéseim, hogy milyen embereket hívok el, kikkel szeretek együtt dolgozni, az is, hogy milyen az elbeszélésmód, hogy milyen a hangulat egy filmben. Ezek mind az én döntéseim, és valahogy az én saját ízlésem, üzeneteim.
Ez a Jövő nyárból is láthatóvá válik, mármint Tokár Dánielnek a vágónak nem volt még nagyfilmes előélete, a látványtervezőnek azonban ezzel szemben több is. Mi kell ahhoz, hogy valakivel együtt tudj dolgozni?
KGyM: Mindenképpen olyanokat választok, akiknek tetszik a munkája és akikkel szívesen beszélgetek. A forgatás előtt kiderül, hogy szövetséget tudunk-e kötni egymással.
Tokár Dánielt Duszka Péter Gábor ajánlotta, akivel az első nagyjátékfilmemet a Guerillát, és több kisjátékfilmet is vágtam, de ekkor egy másik filmen dolgozott. Bíztam a véleményében, és valóban nagyon jó volt Danival vágni a filmet.
Tasnádi Zsófi látványtervező több munkáját láttam. Együtt dolgozott Reisz Gáborral a Rossz versekben, vagy Freund Ádám Földiek című rövidfilmjében, de azóta elkészült a Veszélyes lehet a fagyi, Szilágyi Fannitól. Nagyon jó a látvány mindegyikben.
Azonnal tudja az ember, hogy kivel tud majd később valami igazán jót alkotni?
Ez a kérdés nagyon fontos. Például itt a Manyi Házban létrehoztuk néhányan a Castorp Filmes Képzőműhelyt, ami egy szabad művészeti közösség, gyakorlati képzést nyújt huszonéveseknek. Órákat tartunk, konzultálunk velük a film terveikről. Ebben az úgynevezett filmes iskolában sokszor szoktunk erről a témáról is beszélni. Mindig elmondom nekik is, hogy soha ne döntsenek gyors impulzus alapján, amikor munkatársakat vagy szereplőket keresnek, hanem ez tényleg egy igazi keresés, gondolkodás legyen. Szánjanak rá elég időt.
Az egyik legfontosabb része a filmkészítésnek az, hogy olyan legyen a stáb körülöttünk, akikkel több hónapig, vagy akár évekig együtt tudunk és akarunk dolgozni: mindenféle felesleges konfliktus nélkül.
A Jövő nyár castingjára is több mint ezren jelentkeztek. Voltak előzetes elvárásaid a szereplőkkel kapcsolatban, vagy egyszerűen rábíztad magad a megérzéseidre?
KGyM: Az egyik COVID-hullám idején írtuk ki a felhívást – igazából egy másik filmhez kerestünk hasonlókorú szereplőket, csak az a filmterv lassabban alakul –, viszont annyira szimpatikus, jófej fiatalok jelentkeztek, hogy azt éreztem, valamit mindenképpen szervezni kéne nekik.
Januárban és februárban több mint ezren küldtek videót nekünk, közülük elhívtam 120 fiatalt, és beszélgettem velük, improvizáltunk. Így alakult ki, hogy ki lesz a filmben lévő középiskolai osztály 21 tagja.
A főszereplők kapcsán megvolt, hogy milyen személyiségtípusokat keresek, a többiekről inkább valahogy a személyes szimpátia alapján döntöttem. Valóságközeli film, ezért tulajdonképpen a saját valóságos személyükhöz hasonló karaktereket alakítanak. Azt akartam, hogy egy igazi osztályközösségre hasonlítson ez a társaság.
Kép: Rohonczi Anita
Megnéztem a Gólyatábort, az Erdőt is, és pár jelenetnél automatikusan eszembe jutott a Sátántangó lassítása, a monotonitás mögött megbúvó sokat mondás. Te magad is nyilatkoztad már, hogy az egyszerűségre törekszel: miért érzed úgy, hogy ez a legjobb kifejezési módod?
KGyM: Szerintem ez is jellemző rám, hogy egyszerű legyen és elemi. A történetmondás és az emberek viselkedése, a reflexek.
Lehet, hogy ez később változni fog. Azt hiszem, folyamatosan alakul: 38 éves vagyok, de még én is tanulom a szakmát. Lehet, hogy később máshogy fogok írni, nem ilyen kihagyásos módon, kevés dialóggal. Lehet, hogy lesz olyan filmem, amiben a szereplők megállás nélkül beszélnek majd.
De a szerelem… Jobban meg lehet mutatni egy személyiségfejlődést a szíven keresztül?
KGyM: Az emberi történetek két fő témája a szerelem és a halál. Egy gimnáziumi osztályban – a Jövő nyárban is –, ott van a vonzalom, a szerelem és valahogy az első évben ezt érezzük: észreveszik egymást, kialakul a háromszög-helyzet, aztán egy évvel később váratlanul egy sokkal nehezebb helyzetben kell szembenézniük egymással és önmagukkal. Miközben egymásnak próbálnak segíteni a barátjuk öngyilkossága feldolgozásában, Anna és Dani között szerelem alakul: az életösztön viszi őket tovább.
Egyszerűen csak foglalkozni szerettél volna az öngyilkossággal, mint fontos és tabunak számító témával, vagy esetleg van valamiféle kötődésed is hozzá?
KGyM: 20 éve érettségiztem, és azóta több öngyilkosság történt a környezetemben, amik megráztak. Úgy éreztem, hogy jó lenne a mostani 18 év körüliekkel erről beszélni, gondolkodni, és közösen létrehozni valamit. Szeretnénk, ha az elkészült filmet középiskolákban is megnéznék. Volt is már tizenéveseknek vetítés, akik azt mondták, hogy „jó, hogy a filmben ilyen természetesen beszélnek, nem láttunk még ilyen filmet, mert szabálytalan, de érdekes volt megnézni."
Néhány tanár is jelentkezett már, hogy szívesen bemutatnák a saját iskolájukban, szóval szerencsére ez alakul.
Visszatérve a gimnazisták életéhez, lázadásaihoz és önmagukra találásukhoz: bukások után, 17 évesen az egyik nyarat egy forgatáson töltötted. Sehol sem láttam, hogy ezt megkérdezték tőled, de melyik akkori film volt ez?
KGyM: Gárdos Péter Az utolsó blues című filmje volt, 2001 nyarán. A színészek kísérése, vagy éppen a kávéfőzés volt a feladatom. Sokat tanultam a stábtól. Jó hatással volt rám, hogy egy rosszabb középiskolai tanév után végigcsináltam egy munkát. Láthattam, hogyan készül egy film: negyven napig dolgoznak, felvesznek naponta három percnyi jelenetet, és abból aztán elkészül egy mozifilm.
És ezek után a rendezői szakra vezetett az utad, nem pedig mondjuk a vágó szakra…
KGyM: A rendező foglalkozik írással, képpel, szervezéssel, tehát minden részterülettel. Ez nagyon jó lehetőség, hogy egyik nap mondjuk színészekkel próbáljak, másnap a helyszínt keressem, aztán hónapokkal később mondjuk a zene készítésénél is ott legyek. Mindenféle területtel foglalkozhatok, sok emberrel találkozhatok.
Kép: Rohonczi Anita
Ha nem lett volna ez a lehetőség 2001 nyarán, ha nem így alakult volna akkor az életed, akkor is rendező lennél most?
KGyM: Az írás érdekelt. Meg is jelentek rövid írásaim folyóiratokban, többek között a Holmiban is. Elképzelhető, hogy azt csinálnám.
Most már prózai szövegek helyett minden írói késztetésemet a filmezésre használom: forgatókönyveket írok, Lányi Zsófi forgatókönyvíróval együtt.
Egy világklasszis író egyszer azt nyilatkozta, hogy amikor ír, kizárja a külvilágot és mindenestül belevész. Majd kész lesz a könyv, a kiadóhoz kerül, ők pedig elkezdik kiadni, eljut az emberekhez és ez a bizonyos író ekkor kezdi el elengedni a történetet. Hagyja, hogy az olvasóé legyen. Nálad, mint rendezőnek, mikor történik el az adott mű útjára engedése?
KGyM: Mindig akkor, amikor elkezdjük vetíteni. A Jövő nyárral Tallinnban voltunk, voltak premier előtti vetítések, vagy a bemutató a Toldi moziban: innentől azt érzem, hogy kevesebb feladatom van ezzel a filmmel. A nézők gondolkodhatnak és vitatkozhatnak, ajánlhatják egymásnak, innentől átadtuk a történetet az embereknek.
És eddig milyenek a nézői visszajelzések?
KGyM: Az, hogy szokatlan, szabálytalan és nehéz film, de többekre hatott és többen mondták, hogy sok nap után is eszükbe jutott.
Örülök, hogy sok jó visszajelzést kaptunk, de több nézőnek hiányérzete volt. Ebben a filmben nincsenek megoldások, sőt van, ami titok marad. Ez egyes nézőket zavar, amit én teljesen megértek.
Azt akartam, hogy a Jövő nyár valóságszerű legyen. Az életben sem tudjuk mindig, hogy miért történik egy tragédia. Nem tudhatunk mindig mindent.
Ez a homályban tartás, ez a gondolkodásra ösztönzés nem ritka a filmjeidben. Miért fontos ennyire számodra a valóságra való törekvés?
KGyM: Mert ez az élet része, és a történeteket is meghatározza az, hogy ha valami nem egyértelmű, akkor a saját képzelőerőnket használhatjuk ahhoz, hogy kiegészítsük a cselekményt.
Kép: Rohonczi Anita
Érdekes látásmód… Ha visszagondolsz az egyetemi időszakra, akkor mi az egyik legfontosabb tanítás, amit ott tanultál meg?
KGyM: Az volt a legjobb az Ildikóval (Enyedi Ildikó, többek között a Testről és lélekről film rendezője, és Kárpáti György Mór az ő rendezői osztályába nyert felvételt, a szerk) és az egész osztályommal való 5 évben, hogy a legtöbben megtanultuk ezeket a filmötleteinket végigcsinálni és nem félbehagyni, vagy lemondani róluk.
Ha már a beszélgetéseink közepén a Sátántangót említettem… Szerinted mi az a film, illetve könyv, amit a saját nézőpontod szerint valamiért mindenkinek egyszer látnia, olvasnia kéne és miért?
KGyM: Soha nem tudok kedvenc filmet mondani. Szeretem az amerikai független filmeket, például Kelly Reichardt munkáit. A könyv is hasonló, mindig az hat rám, amit éppen olvasok. Most Cserna-Szabó Andrástól a Zerkót. Nagyon jól hozza az ókort, és elképesztő a humora, két oldalanként nevetek.
Az a jófajta fanyar humor, ami olykor szükséges az élethez is. Van valami különlegesség, újdonság a jövőbeli terveid között?
Egyszerre mindig több filmtervet írok. Elkezdtem egy sorozatot is, egy krimit, ami a 19. században játszódik. Remélem, hogy idén ez a terv is tovább alakul.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez