Az érett szerelem anatómiája

Életem során számtalanszor szembe jött már velem az a mondat, hogy: „Az embernek élete során csak egy Igaz szerelme van!” .Szerintem viszont ez baromság!

Az én véleményem az, hogy, sokféle szerelem létezik egy ember életében, amelyeket meg kell tapasztalnunk ahhoz, hogy aztán nyugodt biztonsággal engedjük bele magunkat annak a valakinek a kezébe, aki a legtökéletesebb számunkra.

Meg kell tapasztalnunk azokat a szerelmeket, amelyek csak átutazók lesznek az életünkben. Ezek azok, amik tanítanak nekünk valamit. Amik által fejlődhetünk, és saját magunkat illetve az igényeinket is megismerhetjük. Igen, még azokra a szerelmekre is szükség van, amelyek annyi könnycseppet hagytak a szemünkben, és kellenek azok a szakítások, amiket azt hiszünk sosem élünk túl. Elengedhetetlenek, hogy aztán értékelni tudjuk azt, amikor az érett szerelem bekopogtat.

Szükségünk van a fiatalkori szerelemre, amelyben először ismerkedünk a hasunkban azzal a bizonyos pillangó érzéssel. Amiben izgulunk az első csók előtt. Akivel együtt tapasztaljuk meg a szerelemmel járó első pillanatokat.

Szükségünk van az elsöprő, lángoló szerelemre, amely annyira forró, hogy minket is megéget.

Szükségünk van a nagy csalódást magával hordozó szerelemre, amelyről azt hisszük, már elég érettek vagyunk, és bölcsen is lehetünk szerelmesek. Ez az a fajta szerelem, amiben talán olyannyira el hisszük, hogy ez az IGAZI, hogy akár az életünket is képesek vagyunk eköré építeni. A korábbi csalódások után kivagyunk éhezve a szeretetre, így itt most mindent jól akarunk csinálni. Épp ezért nem látjuk, hogy kétségbeesésünkben rohanunk bele valaki karjaiba, aki közel sem hordozza magában azokat a tulajdonságokat, amelyekre nekünk szükségünk van abban az emberben, akit társnak neveznénk.

Hagyni kell összedőlni. Szétesni, elengedni, csalódni, de még zokogni is. Összetörni, és megfogadni, hogy: „mi aztán istenbizonytuti soha többé nem leszünk szerelmesek”. Meg kell tapasztalnunk ezeket a mélységeket ahhoz, hogy aztán egy olyan ember mellett horgonyozzunk le, akit valóban kerestünk. Akit megérdemlünk, a sok mögöttünk lévő csalódással - bukásunkkal együtt. Akivel – a múltbéli szerelmeink tapasztalatának hála – kihozzuk egymásból a legjobbat.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!