Az i-re a pont – BMW i5 M60 xDrive Touring
A magasztos hangvétel minden kétséget kizáróan kijár ennek a modellnek. Bár méretosztály szerint nem az ötös a legnagyobb BMW, ismertségben és elismertségben talán ez a széria a legikonikusabb. Korábban már járt nálunk szedán kivitelben, ám a kombi (Touring) változat talán még egy szinttel magasabb funkcionális értéket képvisel. Ez annak ellenére igaz, hogy az eleganciában valószínűleg a szedán változat viszi a pálmát. Az 5 métert valamivel meghaladó elektromos csúcsváltozatért méterenként nagyjából 10 millió forintot kérnek, így a tisztelet nemcsak a hagyománynak, hanem a vásárlók pénztárcájának is szól.
A BMW, ahogyan azt mostanában gyakran teszi, a hagyományos benzines és dízel kivitelek mellett elektromos változatot is kínál. Ez az 5-ös sorozatra is igaz, amely a belső égésű motoros hajtás mellett plug-in hibrid verziókban is elérhető, nem is beszélve az ikonikus és rendkívül erős M5 modellről. Ezenkívül helyet kapott a kínálatban a tisztán elektromos i5 változat is.
Az i5 három különböző teljesítményváltozatban érhető el, mi pedig a legerősebb, 601 lóerős csúcskivitelt, az M60-at próbálhattuk ki. Ennek listaára 41 millió forintnál kezdődik, és teljes felszereltséggel közelíti az 50 milliót. Nem kis összeg, de a modell fantasztikus képességei némileg enyhítik az árral járó sokkot.
A Touring változat formai szempontból talán még kifinomultabb, mint a szedán. Számomra ebben a kivitelben a modell harmonikusabbnak és egységesebbnek hat. Az előző generációhoz képest jelentősen növekedett a kombi mérete: nemcsak hosszában, hanem tengelytávjában is, ami közel 3 métert jelent. Ez az elektromos autók egyik előnyét, a tágas belső térkínálatot erősíti. A BMW 5-ös Touring így a kategóriában sem vall szégyent ezen a téren.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 5-ös BMW egy bástya: a bajor, sőt, ha úgy tetszik, az egész német autóipar egyik alappillére. Nem a kompromisszumokról szól, és biztosan nem azok számára készült, akik a társadalmi ranglétra alsóbb fokain állnak. Konzervatív értékeket képvisel, ugyanakkor innovatív megoldásokat is felvonultat, így technológiai fejlesztések terén is élen jár. Nem egy tech-orientált autó, mégis magában hordozza a modernitás minden lényeges elemét. Az i5 M60 ezt a kettősséget ötvözi: konzervatív és elektromos egyszerre. Nem SUV, nem akar többnek látszani – mert valójában már eleve az, minden külön erőlködés nélkül.
A modell kiemelkedő pontja az orr rész, amely a fekete betétes, opcionálisan LED-fénnyel körbevilágított kialakítással rendkívül elegáns. Ennek ellenére sem érzem, hogy a sokat vitatott vesék itt túlzóak lennének. A fekete betétek az autó oldalán is végigfutnak, vizuálisan laposabbá téve a kombi formát, miközben elegáns ívet adnak a karosszériának. A hatalmas kerekek és az ízléses felni dizájnja szintén rendkívül látványos.
A belső tér minden szempontból prémium élményt nyújt, amit a BMW-től megszoktunk. Két hatalmas kijelző, egy 12,3 hüvelykes műszeregység és egy 14,9 hüvelykes központi érintőképernyő uralja a műszerfalat. A belső anyaghasználat elsőrangú, és a számtalan konfigurációs lehetőség lehetővé teszi, hogy a saját ízlésünkre szabjuk az utastér hangulatát.
Ahogy az manapság jellemző, a fizikális gombok szinte teljesen eltűntek, helyüket a központi infotainment rendszer vette át. Bár személy szerint hiányolom a klímaszabályozás fizikai gombjait, a szellőzőrostélyok eltűnése meglepően modern és izgalmas megoldás. A műszerfal így letisztultabb, és a belső fények harmóniájára, valamint a felületek egységére irányítja a figyelmet. Az állítható hangulatfények külön érdekességet jelentenek, amelyek akár a vezetési stílushoz is igazíthatók.
A belső hangulat mellett a vezetési élmény is a legmagasabb szintet képviseli. A kormány fogása, közvetlensége, valamint az ülések kényelme minden szempontból kifogástalan. Hosszabb távú utazások során sem lehet okunk panaszra.
Az i5, ahogyan a neve is sugallja, tisztán elektromos meghajtással rendelkezik. Az első kerekeket hajtó motor 261, míg a hátsó 360 lóerős, összesen 795 Nm nyomatékot biztosítva. Ez a teljesítmény 3,9 másodperces gyorsulást tesz lehetővé – nem mindennapi élmény egy ilyen méretű és kategóriájú autóban.
A hátrány ugyanakkor a fogyasztásban mutatkozik meg. A téli időjárás alatt nehéz volt 26-28 kWh alá szorítani az értékeket, ami alig több mint 300 km-es hatótávot jelent a 81 kWh-s nettó akkumulátorral. Ez a távolság a prémium kategóriában kevésnek tűnhet, különösen az ilyen kaliberű vásárlók elvárásaihoz képest. Bár akár 200 kW-tal is tölthető, a töltési idő összességében még mindig hosszabb, mint ami egy elfoglalt üzletember napjába beleférne.
Egyvalami azonban biztos: az i5 M60 egy szinte tökéletes autó. Magabiztos, stílusos megjelenésével és kiemelkedő technológiájával hű marad az elődeihez, miközben a divatos, magas építésű autók világában is megállja a helyét.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez