Az „ikerláng”-szerelem a társfüggőség romantizálása
Rengeteg #spiribullshit kering az éterben, ezek egyike az ikerláng-kapcsolat vagy ikerláng-szerelem. Akik ebben hisznek, azt gondolják, hogy egyszer majd eljön a másik felük, akivel minden különleges, semmihez sem fogható. Valahol a világban él az ő lélektársuk, a tökéletes kiegészítőjük, akivel átélhetik az egységélményt, a teljes harmóniát.
Több sebből is vérzik ez a történet. Egyrészt nem egyetlen olyan ember van, akivel összeillünk, és akivel boldogok lehetünk, másrészt, ha valakivel ennyire „semmihez sem fogható” élményt élünk át, könnyen lehet, hogy nárcisztikus abúzus áldozatává váltunk.
Időről időre hallom kliensektől, hogy olyan intenzív vonzódást élnek át valakivel, amilyet még soha, senkivel nem éltek át. Amikor vele vannak, a fellegekben érzik magukat. Senki más nem tudja olyan érzelmi állapotba hozni őket, mint ez az ember. Mivel ilyen intenzív az élmény, nem tudják teljesen elengedni őt még akkor sem, ha már másik párkapcsolatban vannak.
Ha jobban belegondolunk, mihez hasonlít ez a leírás? Leginkább a droghasználathoz. Abban a néhány órában, amíg tart a drog hatása, a fellegekben érezhetjük magunkat. Semmihez nem hasonlítható az élmény. Tökéletes boldogság. Minden gondunkat elfelejtjük, amikor vele – a droggal – vagyunk. Egy nárcisztikus emberrel való kapcsolat pont ezt az élmény adja – főleg az elején. A kapcsolat nagyon gyorsan és intenzíven alakul. Minden csodálatos, izgalmas, nagyszerű és felemelő. Olyat ad, amilyet még nem tapasztaltunk meg. Azt hihetjük, megtaláltuk az igazit, a nagy ő-t, az ikerlángunkat, a lelki társunkat. Hiszen vele minden jobb, különlegesebb, izgalmasabb.
Aztán a kezdeti nagy érzelmek, a „lehozom neked a csillagokat is az égről” egy idő után átvált valami másba. Amennyire fel tud emelni, legalább annyira el tud ejteni, a földbe tud döngölni. Miután megkapta, amire vágyott, elfelejt, elhanyagol, bánt: szavakkal vagy akár tettekkel is. Pont úgy, ahogy a drog: miután elmúlik a hatása, visszazuhanunk ugyanoda, ahonnan elindultunk.
A nárcisztikus emberek elképesztő érzékenységgel rá tudnak hangolódni a másik fél legmélyebb vágyaira és félelmeire. Pontosan megérzik, mit kell mondaniuk és tenniük ahhoz, hogy a másikat az ujjuk köré csavarják. Persze mindez csak addig tart, amíg meg nem szerezték, amit akartak.
Sokan ezt a manipulációt összetévesztik a szerelemmel, szeretettel, szenvedéllyel, és akár egy romantikus „ikerláng”-történetet is képzelnek köré, holott ez csak egy függőség.
Az önszeretethiányos, társfüggő emberek mágnesként vonzódnak a nárcisztikusokhoz, hiszen az ő önfeláldozó működésük tökéletesen passzol a nárcisztikusok feljogosítottságához. Erről szól Ross Rosenberg: Emberi mágnes szindróma. Miért szeretjük azokat, akik bántanak minket? című könyve.
Ne keverjük össze a függőséget, a ragaszkodást a szeretettel, szerelemmel. Ha egy kapcsolat ennyire intenzíven, mindent elsöprő szenvedéllyel indul, az már eleve gyanús. A kapcsolatok általában lépésről lépésre alakulnak, bontakoznak ki, ha mindkét fél mentálisan egészséges, és egyikük sem küzd személyiségzavarral.
Az önismereti utunk talán legfontosabb része, hogy leszámoljunk az illúzióinkkal. Az, amit szeretetnek hittünk, amit szeretetként kaptunk a családunktól, nem biztos, hogy az is. Az illúziókkal való leszámolás után megismerhetjük, milyen az igazi szeretet, és többé nem fogjuk összetéveszteni olyan dolgokkal, amelyek csak hasonlóak a szeretethez, de nem azok. A szeretetbe, az önszeretetbe való megérkezés jelenti a gyógyulást a társfüggőségből.
További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez