Azori-szigetek
Amikor megérkezett a meghívás, bizony keresgélnem kellett a térképen, hol is található az Azori-szigetek. Valahol az Atlanti óceán közepén, az biztos. Persze, azért nem pont a közepén, de jó messze az öreg kontinenstől. Portugália partjaitól 760 tengeri mérföldre, New Yorktól pedig 2110 tengeri mérföldre. Sok legenda szerint ez volt az egykori Atlantisz, és a szigetek őrzik az eltűnt világ nyomait.
Európa és Amerika között
Két és fél órás repülőút Lisszabonból, a kontinens pereméről. A pilóta megdönti a gép szárnyát, és feltűnik Terceira szigete, melynek viszonylag új repterén fogunk landolni. Mindenütt smaragdzöld mezők, érdekes kis parcellákra osztva, dimbes-dombos táj, fehér falu házak, háttérben a kék óceánnal. Az Azori-szigetekhez három nagy vulkáni szigetcsoport tartozik, melyek ma Portugália egyik régiójaként önálló kis államot alkotnak, saját törvényhozással és kormányzattal. Összesen kilenc kisebb-nagyobb sziget tartozik ide. A legnagyobb San Miguel 745 négyzetkilométeres területtel, a legkisebb a mindössze egy 17 négyzetkilométernyi földdarab, Corvo szigete.
A szigetcsoport összesen 2323 négyzetkilométernyi területen fekszik, és saját mikroklímával rendelkezik, melyet a tengeri szelek és a Golf-áramlat nagyban befolyásol. A hőmérséklet-ingadozás itt minimális, télen az átlag 13 C, s nyáron sem magasabb 23 C-nál. A tenger hőmérséklete is hasonlóan alakul: 17-23 C között ingadozik, évszaktól függően. Az óceáni éghajlatnak és a vulkáni eredetnek köszönhetően igazán egyedi flóra és fauna várja az idelátogatókat, akik vagy közvetlen menetrendszerinti légi járattal érkeznek Lisszabonból, vagy charter járattal Németországból és az Egyesült Államokból. Az egyik szigeten korábban amerikai légibázis is működött, ahol 5000 amerikai katona állomásozott. Ma már csak 1000 NATO katona él Terceirán.
A szigetcsoportot a XV. század elején fedezték fel portugál hajósok, útban az Újvilág felé. Az első településeket az 1430-as években alapították a szigeteken. Ezek közül Terceira és annak legnagyobb városa, Angra do Heroismo fontos állomás lett az India és a kontinens között vezető tengeri útvonalon.
Reneszánsz Világörökség - Terceira
Landolunk, és első utunk egy óriási vendégházhoz vezet, ahol megszállunk. Az elegáns nagyúri berendezés ellenére az árak megfizethetők: egy szoba 50 Euro reggelivel, ami a gyönyörű múlt századi bútorokat és a kandallót elnézve baráti ár. A kúria kertje gondozott park, mely pálmákkal, páfrányokkal, és egy kis tóval csábít sétára.
Mindössze tíz percnyire vagyunk Angra do Heroismo-tól, a sziget legnagyobb városától. A város felett emelkedik a Monte Brazil hegy, oldalában a Sao Joao Baptista portugál erőd magasodik, és uralkodik a terület felett. A városkában a reneszánsz kori színes házak dominálnak a XV-XVI. századból. A város katedrálisa is ezidőtájt született, hasonlóan a város szép templomaihoz. Sajnos 1980-ban egy 7,4-es erősségű földrengés rázta meg a szigetet, melyben a templomok falai leomlottak, rengeteg ház megrongálódott, de ma már ismét régi pompájukban láthatóak. 1983-tól a város az UNESCO Világörökségének része.
Utunk a Monte Brazil tetejére vezet, ahonnan káprázatos kilátás nyílik az egész szigetre, és Angra városra. Rendezett parkokat, futóútvonalakat, játszótereket alakítottak ki szép környezetben, melyhez a bazaltból készült erőd nyújt egzotikus hátteret.
Útközben rálátunk a vulkáni kráterre, ahol most egy lőtér található. A hegy tetején II. világháborús angol ágyuk emlékeztetnek a XX. század borzalmaira, bár ezeket a lövegeket soha nem használták, a német gépeknek ugyanis túl messze voltak a szigetek.
A városban sétálva néha olyan érzésünk van, mintha valahol Dél-Amerikában lennénk, a színes házak, templomok egyáltalán nem keltenek európai hatást. A katedrális a XVI. század végén épült egy XV. századi gótikus templom alapjaira. A vasárnapi misén ma is megtelik, sok fiatalt és gyereket is látunk a szertartáson. A Misericordia templom nem ilyen idős, XVIII. századi, viszont vakító kék színével kiemelkedik a városképből. Az épületek alapja a vulkáni bazaltkő, a tradicionális azori házak ebből épültek.
Tó a föld alatt
A várost elhagyva dombok, legelők között vezet az út. Jellemző tájkép mindenütt: zöld mezők fekete vulkáni kősorokkal elhatárolva egymástól, rajtuk tehenek legelnek mindenütt. A kis kerítések a sós tengeri széltől védik a mezőket, valamint így lehet látni, mennyit legeltek a tehenek, és minden nap újabb parcellába lehet őket terelni. Ez a rendszer is több száz éves, mint maga a marhatartás.
Kis halászfaluban, Sao Mateo-ban állunk meg. Apró kikötőjében színes hajók várják az orkán erejű szél csendesülését. A parton cseppnyi múzeum mutatja be, hogyan éltek a bálnavadászok, még a hajóikat is láthatjuk. 1973 óta tilos a bálnavadászat. Az egykor használt hosszú, keskeny bálnavadász csónakok a garázsokba szorultak, orrukon ma már csak idős bácsik ücsörögnek, emlékezetes cetvadászatokról nosztalgiázva.
Kirándulásunkat egy gyönyörű kilátóhely meglátogatásával folytatjuk, ahonnan körbelátni az egész szigetet. A Matias Simao csúcson, szakadék fölé nyúló kilátóról nyílik gyönyörű panoráma a zöldellő mezőkre, csak az erős szél zavarja a látvány élvezetét. Mellettünk csöndben, álhatatosan forognak a szélkerekek. A szélenergia mellett a vulkáni eredetű meleg víz-, és gőzforrásokat is nagyszerűen kihasználják a szigeteken. Jelenleg a felhasznált energia 65%-a származik saját, környezetkímélő forrásból, de a cél, hogy tíz éven belül ez az arány meghaladja a 80%-ot.
Az egyik faluban kis menettel találkozunk. Éppen búcsút tartanak, vagy, ahogy ők mondják, Szent lélek fesztivált, melynek végén a rászorulóknak adakoznak, vagyis a falu főterén főznek minden erre járónak.
Terceira-sziget egyik egyedülálló látványossága a Natal vulkáni barlang, amely száz méter mély, és egy csodálatos belső tó rejtőzködik benne. A kiépített barlangot sejtelmesen megvilágították, a föld alatt folyamatosan esik a nyakunkba az eső, azaz a talajvízen átszivárgó nedvesség. Különleges földalatti élmény! Csakúgy, mint terceira-szigeti utolsó állomásunk, a láva medencék az óceán partján, Biscoitos-nál. A természetes vulkáni medencék, a hatalmas lávakövek közé becsapnak az óriási hullámok. Nyáron, jó időben páratlan élmény itt megfürödni, a több méteres hullámok permetében lubickolni.
San Miguel, a legnagyobb
A Sata helyi légitársaság légcsavaros kisgépe egészen a házak fölött száll le a sziget „fővárosában”, Ponta Delgada-ban. A nagy kikötő, a bazalt-fehér házak és templomok határozzák meg a városképet. A kikötőben a transz-atlanti átkelést végző hajók parkolnak, ma két hajó is a Royal Carribean társaságtól, valamint egy százfős brit tengerjáró is élvezi a város vendégszeretetét.
A part mellett kis bazalt erőddel, ugyanilyen színű városházzal, és templomokkal várja az érkezőt a centrum. A főtéren egy hármas kapu, a Portas de Cidade emelkedik, a szigetre érkező királyok és más méltóságok hajdanán ezen át léptek be a városba.
Ponta Delgada-t a tengerparti úton hagyjuk el. A városközponttól nem messze kis, fekete lávahomokos strand bújik meg, amely nagy, sziget-szerte híres étteremmel várja a fürdőzőket. Sok igazi stranddal nem találkozhat a látogató, hosszú sárga homokos fövenyeket ne is keressünk errefelé, helyette viszont sziklás, lávaköves, vadregényes partok várnak. A tengert itt amúgy is máshogyan érdemes kihasználni: a kikötőkben tengeri horgászatot, delfin- és bálnalest szerveznek. A kifutó hajók két és fél órás kirándulást tesznek a sziget melletti vizeken. A delfinles garantált látnivalót kínál, de feltűnnek a bálnák jellegzetes nagy uszonyai is, a turisták legnagyobb örömére. Aki pedig adrenalinra vágyik, az szörfözhet, kite-szörfözhet, a kezdők a helyi szörfiskolában megtanulhatnak hullámokon lovagolni.
Ikertavak, vulkánszívek
Félórányira a várostól a legismertebb vulkáni kráterhez érünk. Ez Sete Cidades, a sziget nyugati oldalán, ahol egy tizenkét kilométeres átmérőjű, szabálytalan alakú kráterben két tavat láthatunk. Az ikertavak egyike a Kék-tó, a másik a Zöld-tó. Közöttük egy kis hídon lehet áthajtani, majd felkapaszkodni az erdei úton a közeli kilátókhoz, ahonnan mesés látvány tárul elénk. A tó partján épült kisváros Sete Cidades színes, tradicionális házaival, parkjaival, hosszú fasor végén álló kis templomocskájával nem véletlenül védett terület. A Sete Cidades Lagúnát, ahogy ezt a környéket nevezik, 2010-ben beválasztották Portugália Hét Természeti Csodája közé.
Ribeira Grande a sziget második legnagyobb városa, ahová már dzsippel megyünk, átvágva a sziget kis földútjain. A város a nagy folyóról kapta a nevét, amely épp középen vágja azt ketté. A település szimbóluma a XIX. században épült 8 lyukú híd. A központban folyó zubog, kisebb-nagyobb vízesésekkel, hidacskákkal varázsolva hangulatossá a kisvárost. Az egyik utcácskában likőrkóstolóra várnak. A szigeten termelt ananász és passion fruit likőr kötelező szuvenír. Itt, Ribiera Grande partjainál, egy hosszú, homokos partszakaszon rendezik meg a nagy nemzetközi szörfversenyeket. Az óriási, akár 7-8 méteres hullámok már önmagukban megérnek egy kitérőt a városnézésben.
Gőzforrások, teaföldek és sárga tó
Dzsipünkkel nekivágunk az erdőnek, néha áthajtunk egy-egy patakon, kisebb folyón, majd egy gyönyörű helyen megállunk. A Caldeira Velha területén vagyunk, ahol a vulkán gyomrából forró víz tör a felszínre. A kis gejzír akár 100 C-os vizet is lövellhet magából, és ettől a közeli folyó vize is meleg. Pár perc séta az egzotikus növények között, és egy kis vízeséshez érünk, mely előtt természetes medence csábít fürdőzésre. A következő állomás Lagoa do Fogo sziget középpontjában, a működő vulkán közepén vár. A kis tavat homokos strand, és endemikus növények varázsolják egyedivé.
A tengerparti úton több kilátóhely is van, a leszakadt partokat muszáj megörökíteni. Egy teaültetvényre tartunk, ahol már 250 éve folyik a termelés. Európában egyedül itt láthatunk teaültetvényt - persze, ha a szigeteket még az öreg kontinenshez soroljuk. A múzeummal is felérő gyárban a teakészítés minden stádiumát megnézhetjük, a szárító, fermentáló gépek angol gyártmányúak, és legalább száz évesek.
Innen a Furnas-völgybe tartunk. A különleges vulkáni kráter színes növényekkel és gejzírekkel, benne egy falucska, házai között, a föld alól mindenhol feltör és bugyog a forró víz. A legmelegebb a Caldeira Grande, ez a kis gejzír 99 fokos vízzel jön a felszínre. Kénes illat és füstfelhő, egyedi élmény lehet ebben a faluban élni.
Nem messze innen, a Furnas-völgyben, meseszép tó partján állunk meg, a caldera közepén. Itt is gejzírek törnek föl, összesen 22 gyógyhatású, forró vizes forrás. Ha itt járunk, kóstoljuk meg a Cozido das Furnas-t, egy speciális helyi ételt. A tóparton, a gőzölgő földbe lukakat ásnak, és egy-egy nagy zárt, becsomagolt lábasban húsokat, zöldségeket, és krumplihoz hasonló yam-ot tesznek, majd így főzik meg, azaz ott hagyják a földben 5 és fél óráig. Utána a turisták gyűrűjében kiveszik, és a közeli étteremben felszolgálják.
A sziget gasztronómiai specialitásai az említett yam mellett - amely a sziget egyedi klímája miatt gyorsan nő, így az ételek egyik alapanyaga - híresek a sajtok, melyekből több helyen is adnak kóstolót. Jellegzetes a paprikával fűszerezett, enyhén csípős sajt, vagy az édeskés ananász, ennek ültetvényeit is meglátogathatjuk. Az ananász itt nem terem szabadon, ezért úgynevezett zöld házakban, azaz speciális üvegházakban növesztik, egy-egy gyümölcs két és fél évig nő. Szintén jellegzetesek a kis, édes sütemények, a ’confeitos’ vagy a ’bichos amendoa’, melyek ananászos vagy mandulás ízesítésűek. Emellett mindenütt megkóstolhatjuk az édes kenyeret is, amit még a marhapörkölt mellé is ajánlanak.
Utunkat a Furnasban lévő botanikus kertben fejezzük be. A kert közepén, nagy medencébe sárga, meleg, vastartalmú víz folyik, 5 euró ellenében fürödhetünk is benne. A tó körül igazi egzotikus parkot alakítottak ki, kis folyóval, szigetekkel, pazar növényzettel. Az ausztrál, japán fák, magnóliák, páfrányok árnyékában emlékezetes búcsút veszünk a szigetektől.
Szöveg és fotók: Dr. Almásy Gyula
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez