Charlotte Brontë gondolatai az igaz szerelemről
Az igaz szerelem egy kézzel megfoghatatlan, csodálatos és felemelő érzés. Kötelék. Két lélek között, akik egymásra találtak a boldogság mámorában. Az angol regényíró, Charlotte Brontë gondolatai kitűnően példázzák mindezt, és regényeiben – például a Jane Eyre-ben, Villette-ben – egy őszinte, érzelmekkel teli világba kalauzolja olvasóit. Ezúttal az írónő legszebb szerelmes idézeteiből válogattam. Íme, a végeredmény!
„Nincs ember, aki azt kívánhatná, hogy jobban szeressék, mint ahogyan engem szeret az, akit én valósággal imádok.”
„Ha becsülik az embert (...), az olyan jó érzés, mintha az ember állandóan napfényben sütkéreznék, és szívében kellemes, derűs érzések bontakoznak ki.”
„A boldogság érzése fogott el, az öröm melege futotta el szívemet, és jólesően hatolt el ereimben. Reményem ez egyszer valóra vált. A valóságos öröm kézzelfogható darabkáját tartottam kezemben: nem álom volt, nem elmém szülte ábrándkép, nem a képzelet vetítette árnyék.”
„Képtelen lettem volna elaludni, míg a hálóruhám ráncában nem tudom; s ha mellettem feküdt békén, jó melegen, voltaképpen boldog voltam abban a hitben, hogy boldog ő is.”
„Ha nem szeretem őt olyan mérhetetlenül, e pillanatban talán megütköztem volna különös hangsúlyán és arcának szinte vad kifejezésén. De így, hogy ott ültem hozzásimulva, felszabadultan az elválás lidércnyomása alól, csak arra a mennyei boldogságra tudtam gondolni, hogy ő is szeret.”
„A szerelem valóság, a legvalóságosabb, legtartósabb, legédesebb s egyben legkeserűbb dolog, amit ember megismerhet.”
„A szerelem mindenre talál mentséget, csak az aljasságra nem. Az aljasság megöli a szerelmet, elnyomorítja a legtermészetesebb érzéseket is. Becsülés nélkül nincs igaz szerelem.”
„Az ő társaságában éreztem csak igazán, hogy élek, benne élek, és ő bennem él.”
„Jelenléte olyan kellemes az elmémnek, mint amennyire a friss széna és a jó szagú virágok illata, mint a lenyugvó nap vörös fénye, a nyárközépi est nyugalma kellemes az érzékeimnek.”
„Nem pára volt ez a szerelem, amelyet a napfény szétoszlat; nem is homokba rajzolt képmás, amelyet elmos az eső. Márványkőbe vésett név volt ez, amely csak a márvánnyal együtt enyészik el.”
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez