Egy jól működő kapcsolatért tenni kell, nem magától érik be
Lássuk be, ha az ember komoly kapcsolatban él, a szerelem, és a rózsaszín köd mellett előbb vagy utóbb megjelennek a problémák is. És rájövünk, hogy egy jó kapcsolatban bizony van meló bőven, tudatosan, közösen kell tennünk azért, hogy tartós és jól működő legyen. Az alábbi listában azokat a pontokat gyűjtöttük össze, amik bizonyítottan javára válhatnak minden párnak!
Pozitív gondolkodás
Az ember természetéből adódóan olyan, hogy sokszor a legrosszabbra készül fel, nem éli bele magát a dolgok pozitív kimenetelébe, mert nem akar csalódni. Viszont egy párkapcsolatban fontos, hogy ne egymást lehúzva erősítsétek a másikban azt, hogy semmi nem fog jól elsülni. Inkább közösen, kis lépésenként tegyetek azért, hogy a kitűzött célokat egymást támogatva elérhessétek.
Veszekedés – egészséges mértékben
Nyilvánvalóan van különbség aközött, amikor a közös életeteknek már 90 %-át veszekedés tölti ki, és aközött, hogy néha-néha összekaptok valamin. Az utóbbi ugyanis természetes, sőt egészséges dolog egy kapcsolatban. Inkább mondjátok ki hangosan, egyenesen a másik szemébe, ha bánt valami, minthogy magatokban őrlődjetek, növelve ezzel a köztetek lévő feszültséges.
Ne legyen állandóan téma a pénz
Az anyagiak miatti nézeteltérések, veszekedések vezetnek szinte a legtöbbször ahhoz, hogy egy pár a szakítás mellett dönt. De egy értékes, hosszú kapcsolatot nem szabad csak úgy feladni ezért. Nyilvánvaló, hogy mindig lesznek apróbb viták azon, hogy kezeljétek közösen a pénzt. De ha igazán akarjátok, mindig tudtok találni olyan megoldást, vagy alternatívát, amivel megelőzhető az állandó marakodás.
Mindig bátorítsátok a másikat
Azért hívják PÁRkapcsolatnak, mert mindig ott kell, hogy legyetek egymásnak. Nemcsak a jó pillanatokban, a nehezebbeknél is ugyanúgy. A közösen megvívott csaták, egymás támogatása fogja igazán megerősíteni a kettőtök közötti kapcsolatot.
Legyen idő a barátokra is
Más fajta kapcsolat, de azt is ugyanúgy ápolni kell. Mindenkinek szüksége van olyan időre, amikor kikapcsolódhat a barátaival, amikor külön tölthet egy kis időt a párjától.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez