Egy nőt nem megérteni, hanem szeretni kell
Mit szeretnénk mi tőletek, férfiak? Vegyétek észre a valódi női ragyogást, és különböztessétek meg az álságosan csillogó, hamis imitációktól. Legyetek igazi gyöngyhalászok, kapargassátok meg a felszínt, és csodálkozzatok rá, mi minden rejlik alatta. A hamis utánzatokról hamar kiderül majd, csak az életet keserítik meg, pókhálócsapdájukból viszontagságos úton, legtöbbször fájdalmak árán menekülhettek.
Persze, tudjuk, ti sem vagytok fából. Vannak, és mindig lesznek lélekölelésre vágyó, magukra hagyott nők, akiket egyszer már megperzselt a szerelem, ezért azt gondolják, sehol, semmilyen más tűznél nem lehet megmelegedni. Fél óra beszélgetés, néhány ital, és könnyű, elejteni való prédák lesznek a szerelem sivatagjában, őket könnyű a hátatokra venni, vigyétek is őket, vegyétek lélektelen testüket, majd zavartan keresgéljétek ruháitokat az idegen illatú női lény mellett, akinek még a feromonjai is taszítanak. Mi, akik lélekben is nővé értünk, megtanultuk szeretni, és értékelni önmagunkat.
Talán kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajta vagyunk, mert fura hobbijaink vannak, mint például az olvasás. Nem katalógusbabák lenyomatai vagyunk, hanem önálló egyéniségek, nem állunk be a klónhadseregbe, és büszkén vállaljuk egyedi ismertetőjegyeinket. Néha merünk szentimentálisnak is lenni, tudjátok, az érzelmek nem ördögtől valók. Tévesen hiszitek, hogy nekünk csak a rosszfiú kell. Nem, tényleg nem bírjuk elviselni az érzelmi ridegtartást, szenvedünk, fázunk, elmagányosodunk benne. Életünk éretlen szakaszaiban sajnos nem látjuk, és nem is értjük a tényt, hogy a rosszfiú nem egyenlő a férfival. Elsődleges szembetűnő tulajdonsága a magabiztossága, és ha minket választ, az hatalmas önbizalomlöketet ad. Nekünk pedig magabiztos férfi kell. A kihasználó, manipuláló, játszmázó, és érzelmileg zárt, elérhetetlen rosszfiú azonban nem igazi, csupán egy ál-férfi, aki magabiztosságot, dominanciát, és nyers férfierőt sugároz.
Ha már elköteleződtünk, a biztonságot keressük, ölelő, szerető védelmet nyújtó karotok biztonságát, mert csak így funkcionálhatunk tökéletesen női szerepeinkben. Az rendben, hogy ti a Marsról, mi meg a Vénuszról, de remekül funkcionáló fúzió lehetne belőlünk, ha végre nem azt hajtogatnátok vég nélkül, hogy nem értitek, egyszerűen nem értitek a nőket. Számotokra a nő az univerzum második rejtélye, örök talány, végtelen misztikum, édes titok tárháza. A nőket nem érteni kell, hanem nagyon szeretni. És a szereteten át majd érteni is fogtok minket valamennyire, pont annyira, hogy ne tobzódjatok tovább ebben a nagy értetlenségben. Mert akkor már nem lesz fontos érteni, amikor a szív diadalmaskodik az ész fölött. Egy férfi szótlan, ha feldolgozatlan problémák gyötrik, ha gondjai, kétségei vannak. Számunkra azonban rém zavaró tud lenni a távolba meredő tekintet, a teljes ignorálás és a válaszok nélkül hagyott kérdéseink. Nem tűrjük a passzív „csendkirálykodást”, ne büntessetek csenddel, érzelmi befordulással. A ti csendetek azt üzeni, hogy valóban szükségetek van magatokban elvégezni, feldolgozni a történteket.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez