Magadhoz ölelsz, mintha egy boksz zsákot ölelnék. Megpihenek rajtad, de nincs megnyugvásom, az arcomat már nem érintem hozzád, feszítem a testemet, a lelkem is távol marad. Nincs bosszúvágy bennem, fehér zászlóval jöttem. Vajon hányszor emeltem már fel azt a zászlót, kifulladva, lihegve, belefáradva a hadakozásba? Nem akartad észrevenni, láthatatlan voltam, egy csöndes, lábujjhegyen járó, magányos, átkelni képtelen lélek a házadban.

Tudod, megbékélhetnél már velem, elengedhetnél, utamra bocsáthatnál. Gyújthatnál fehér színű gyertyát értem, alkalmazd a jól bevált elengedési technikáidat, és égesd el a nevem. Vizualizáld, hogy egy gödör mélyén vagyok. Dobd rá a göröngyöt a kihűlt, mozdulatlan, élettelen lelkemre, hozz nekem hófehér tulipánt, búcsúzz el.

Miféle vudu mágiát űzöl velem, hogy én akkor is érzem a szúró, hasító fájdalmat, ha nem vagyok a közeledben? Összeroskadok, halkan suttog a szám, feladtam, magasra emeltem a zászlót, nem emlékszel? Már nincs fair play közöttünk, régen nincs, egykori szerelmünk oszladozó tetemét nem bírom már nézni, elborzaszt a látvány, és belém költözik a tehetetlen bánat, de nem tudom tisztességgel meggyászolni, amíg nem engedsz el. A csomagom összepakolva, a taxira várok, bár ne szúrnál belém az elkövetkező percekben.

Egy ideig még ott marad az illatom a házban, a hosszú hajszálaim a fésülködőasztalnál, és ott marad a kezem nyoma a kertben a virágágyásnál, amikor majd minden tavaszon újra kivirágoznak a magnóliák. Ott lesz mindenhol, a virágcserepekben, a feldíszített ablakokban, a terasz újrafestett bútorain a női kezeim nyoma. Te majd kiszellőztetsz, és más színre kened a falakat, de sokáig képtelen leszel elfelejteni, hogy valaha azok között a falak között lélegeztem.

Szorítasz, markolod a hajamat, kontrollt veszítesz, a számat keresed a száddal. Öklömmel püfölöm a mellkasodat, miért nem érted meg, időnk lejárt, már aláírtad a szabaduló levelemet, el kell engedned. Nem tudni, mikor leszek képes újra bízni, motyogom erőtlenül, halkan, ahogyan mindig is formáltam a szavakat, amikor a közelemben voltál. Még mindig érzem a krónikus nyomást a mellkasomban, ha szemtől szemben állok veled.  Mikor lesz hely a szívemben az újnak, az egészségesnek, a sikeresnek, az elégedettnek, a szerelmesnek, a boldognak? Védőöltözetben vagyok, a védőoltást is megkaptam ellened, de még nincs teljes immunreakcióm, még megtámadsz, lebetegítesz, rombolod lelkem védekező rendszerét.

• elengedés szakítás válás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!