Ez neked szól, ha te vagy a vastag betűs, erős és független szingli
Ez neked szól, ha te vagy az, aki egyedül is mer táncolni. Aki elmegy egyszemélyes vacsorára, ahol a magad vendége vagy, önmagad legjobb társasága. Ez hozzád íródott, ha magabiztosan vagy harmadik, ötödik és hetedik kerék. Neked, ha a családi rendezvényekre egyedül mész és a társas eseményekre egy jegyet kérsz.
Hozzád, ha te vagy önmagad plusz egy fő-je esküvőkön, évfordulós ünnepségeken, baráti összejöveteleken. Ha te vagy az, aki inkább értékeli az egyedül, egy finom pohár borral, és egy jó könyvvel, sorozattal eltöltött estét otthon, mint egy újabb kínos első randival megpecsételt késő délutánt. Hiszen nemhogy baj van azzal, aki egyedül is jól és teljesnek érzi magát, hanem ünnepelni kell a személyiség fejlődését, hogy önállóan is értelmét látja életének, hogy nem másban keresi a kiteljesülést, hanem önmagát egy egésznek véli, és nem fél emberhez keres kiegészítő elemet, hogy kipótolja az ürességet életében.
Ez neked szól, ha minden ellenére, nevetésed mögött titokban te vagy néha a legmagányosabb ember a világon, aki éhezik ugyan a szeretetre, a kapcsolódásra, de mégis van türelmed kivárni egy igazi kapcsolatot, sem mint egy semmitmondó, kétségbeesett B verziót fogadnál el, akit amúgy sose választanál elsőként, hacsak nem lennél ennyire egyedül, már csak azért is, mert ők is megérdemlik, hogy valakik teljes szívve-lélekkel szeressék, ahogy neked is jár. Te, aki hazafelé az utcán csendesen potyogtatod a könnyeid a szakítós számokra, mert még mindig fáj az élet elutasítása. Te, aki néha egy csődtömegnek érzed magad, mert egyszerűen nem találod a megfelelőt, de inkább töltöd szabadon a hétvégéid, mint kiüresedve, társas magányban a húsleves felett értékrendednek ellentmondásos módon. Mert hiszed és tudod, hogy vár rád valaki odakint pont annyira epekedve, amennyire vágyakozva te nézed az utcasarkot, hátha befordul rajta végre az, akire annyit vártál.
Te, aki, harminc környékén nem házasodsz meg csak úgy bárkivel, mindezt azért, hogy teljesítsd a szomszéd néni, a postás bácsi, a szüleid, nagyszüleid és a társadalom elvárásait, hogy elnyerd elfogadásuk, ezzel bizonyítva, hogy érsz valamit. Inkább várod meg az ideális partnert, akivel egyenlő félként, hűséges türelemmel, fogyni nem akaró szeretettel, kart karba öltve fogtok össze a világ ellen, mert ünneplitek összetartozásotok. Neked szól, aki néha, egy fojtogató csenddel teli vasárnap éjjel, mikor csak hánykolódsz jobbról a bal oldaladra, mert tested olyan régen volt már ölelve, hogy hátad lassan deresedik a jeges űrtől, amit a vágyott társ hiánya hagyott maga után, te, aki ilyenkor már elgondolkodtál azon, hogy feladod és inkább igent mondasz annak is, akiről érzed, hogy csak félig tudod szeretni, hiába hagy ezzel örök éhséget szívedben. Ne add fel a reményt!
Ott van a fény az alagút végén. Igen, tudom, hogy az összes volt osztálytársad házasodik, gyereket szül, letelepedik Kiskunfélegyházán, és ettől egy elfelejtett, utolsó gondolatnak érzed magad. Tudom mennyire nyomasztó ez, és mennyivel egyszerűbb lenne a könnyű utat választani, de mennyit szenvednél cserébe aztán, ha el kéne engedned a bal kezed mellett azt az embert, aki egész életében téged várt, aki a legszerencsésebbnek érezné magát miattad minden áldott nap. Higgy benne, hogy nem vagy számkivetett, csak mindenki útja másként görbül. Nem vagy késésben, pontosan ott tartasz, ahol lenned kell. Nehéz látni a végét, főleg, ha esetleg ennyire kacskaringós, ködös ösvényen vezet felfelé a lábad, főképp ha esetleg nem is kaptad meg a szüleidtől a megfelelő érzelmi biztonsági muníciót az út megtételéhez.
De hidd el, ott vár rád majd egy kéz, aki átkulcsolja ujjaid ujjaival, szemedbe néz, és azt mondja "Elkísérlek, bármi várjon is ránk! Együtt könnyebb lesz!" Megéri megvárni, mert ettől lesz teljes minden végül, ahogy kikerekedik a történet, ami által minden "elvesztegetett" alkalom, amikor elkeseredtél, mert nem működött valami igazán, így értelmét nyeri. Csak legyen bátorságod hinni benne!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez