Feladni a szerelem nevében
A szerelem egy varázslatos része az életnek. A szerelem erőt ad, és meghatározza az életünk folyását. Mindennek a középpontjában az a személy áll, aki iránt ezt a misztikus és őrlő vágyat érezzük a szívünkben.
Minden döntésünkben, lépésünkben, gondolatunkban ő is ott van. Tőle teszünk függővé minden változást az életünkben.
Ha mások szemében balgaság mindaz, amit feláldozunk a szerelem oltárán, csak a vállunkat rántjuk meg, mert tudjuk, hogy ilyen a természete az igaz és mély szerelemnek. Ilyenkor gondolunk a másikra is, nem csak önmagunkra. Ilyenkor nem önző módon hajtjuk a saját álmainkat, hanem a terveink közé beleszőjük a szerelmünk álmait is. Azét, akit tiszta szívünkkel szeretünk. Akivel közös életet és családot tervezünk.
Mert igen, lemondásokkal és kompromisszumokkal is jár az édes összetartozás. De minden apró kényelmetlenséget kárpótolni tud a szerelem, ha valóban ott lángol mind a két fél szívében.
Ha azt vesszük észre, hogy mindaz, amit feladtunk a szerelem nevében, hasztalan volt, mert nem azt kaptuk érte cserébe, amire hittük, hogy felcseréltük, akkor talán valóban balga módon lépdeltünk egy rossz úton. De változtatni mindig van lehetőség. Bátorság kell hozzá.
Ha úgy véljük, hogy pillanatnyi gond csak mindaz, ami felütötte fejét a kapcsolatunkban, akkor próbáljuk meg visszahozni azt, amiért érdemes volt azt a másik személyt a döntéseinkben a mérlegre helyezni. Mert minden szerelemben ott van az édes és a keserű íz. Váltakoznak, keverednek, hibrid jön létre, mindig más. De kell, hogy érezzük, melyik íz az alapja a kapcsolatunknak. Ha unalmasnak érezzük az édes ízt, akkor keverjünk bele egy kis sós vagy csípős ízt is, ami pikánsabbá teszi. De ne csapjuk be a szívünket, s keressünk pillanatnyi mámort egy fenséges érzés helyett.
Igen, néha megtéveszt a szívünk, és túlzásokba esünk. Elkezdjük feladni mindazt, ami azzá formált minket, akik lettünk. És csak szolgái leszünk a szerelemnek, nem királynői. De nincs az a tévedés, amiből ki ne lehetne lépni. De áldozatot hozni, kockáztatni, akkor is úgy vélem, hogy érdemes. Mert egyszer kell csak, hogy beérjen az igaz szerelem mindkét szívben, és akkor megtörténik a varázslat, mindaz, amit álmainkban sem tudtunk elképzelni, mert igen, ez maga a csoda, mézédes mázzal beborítva.
Ha a kemény hétköznapok íztelenné tennék a nagy szerelmet, ne felejtsük el, hogy az az érzés, amiért képesek voltunk az életünkön változtatni, amiért befogadtunk egy másik személyt az életünk minden részletébe, annak ott kell lennie még mindig a szívünkben. Ne hagyjuk, hogy percnyi elégedetlenség lerombolja mindazt az életünkben, amit már egyszer felépítettünk.
Merjünk a biztosnak hitt kapcsolatban is áldozatokat hozni, addig a határig, ameddig az nem fordít át más emberré. Mert nem csak a fellángolás szakaszában kell felhagynunk némi elképzelésünkkel. Hanem a már beérett, szövetséggé formálódott kapcsolatban is.
De azt az egyet soha ne feledjük el, hogy minden áldozatnak, amit a szerelem nevében teszünk, csak addig van értelme, amíg nem oltja ki a ragyogást a szívünkben, és nem tesz porban sínylődő féreggé, amelynek csak egy a célja, hogy túlélje a mindennapokat.
Szilágyi Edina
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez